Klaus Johannis nyerte a román elnökválasztás első fordulóját
A második helyen a szocdemek jelöltje tűnik befutónak, a győztes viszont a korrupció ellen küzdő eddigi államfő.
A második helyen a szocdemek jelöltje tűnik befutónak, a győztes viszont a korrupció ellen küzdő eddigi államfő.
Románia november 10-én tartja az elnökválasztások első fordulóját.
Az elmúlt években a jobboldalnak állt a zászló Latin-Amerikában, de most változnak a szelek.
Az ellenzék szerint az elnök csalt, vasárnap még szinte biztos volt, hogy második körre is szükség lesz.
Decemberben könnyen felülkerekedhet az ellenzéki jelölt Moralesen.
Az ellenzék bizalmatlansági indítványán hasalt el Viorica Dăncilă kabinetje.
Az erős tálib fenyegetés és csalásokról szóló híresztelések közepette lezajló szombati választás mindkét fő esélyese győztesnek tartja magát – ugyanez történt 2014-ben is, akkor az USA avatkozott be.
„Olyan gazdaságért és kormányzásért harcolok, amely mindannyiunkért dolgozik, nem csak a gazdagokért és jó összeköttetésekkel rendelkezőkért. Nem fogok meghátrálni a nagy, rendszerszintű változásokért folytatott küzdelemben”- reagált Warren.
A tálib rezsim 2001-es megdöntése óta negyedik elnökválasztását kezdte meg szombaton Afganisztán.
A felelősségre vonási procedúra azt követően lép életbe, hogy Donald Trump elnök körül az elmúlt nagyjából egy héten regnálásának legnagyobb politikai botrányába keveredett bele.