Egy szó nélkül hagyja a HÖK a Debreceni egyetem modellváltását
A HASZ és a hallgatók szerint a diákok érdekeit képviselő szervezet még a látszatra sem ad.
A HASZ és a hallgatók szerint a diákok érdekeit képviselő szervezet még a látszatra sem ad.
A Boğaziçi nemcsak az ország legjobb felsőoktatási intézménye lett, de a szekuláris eszmék központja is. Az amerikai misszionáriusok által alapított, híresen liberális egyetem érthető módon nem alakított ki jó kapcsolatot az Erdoğan-kormánnyal.
Az egyetem új vezetése mindent megtett azért, hogy érvénytelenítse a blokád alatt folytatott oktatást.
Megszüntetik az egyetem eddigi egységét is.
Palkovics szerint csak akkor, ha kifejezetten kérik.
Az ATV értesülési szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése többek közt a Vas utcai épületet és az Ódry színpadot is áruba bocsátja.
A Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem már augusztus 1-el megtörténhet a fenntartóváltás.
Újabb példa az egyetemi autónomia elvesztésére és a mélyállami terjeszkedésre.
A drezdai Staatsschauspiel tagjai úgy gondolják, a színház feladata a művészet- és a véleményszabadság melletti kiállás. Vidnyánszky ezért vállalhatatlan.
Az előrébb hozott őszi szünet a kancellári alibi. A hallgatók és a tanárok alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az alapítványt létrehozó törvény ellen.