Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb német színház mondta le Vidnyánszky fesztiválját

Ez a cikk több mint 3 éves.

A drezdai Staatsschauspiel honlapján mondta le vendégszereplését a budapesti MITEM nemzetközi színházi fesztiválon – számolt be a Freie Ungarische Botschaft.  A nemzetközi felháborodás, valamint a berlini magyarokat tömörítő szervezet akcióinak hatására már a Berliner Ensemble lemondta a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett fesztiválon.

A társulat eredetileg idén áprilisban lépett volna fel a fővárosban Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének színpadi adaptációjával, Sebastian Hartmann rendezésében. Az ezévi fesztivált azonban a koronavírus-járvány miatt jövő tavaszra halasztották, és várhatóan 2021. április 8. és május 17. között kerül megrendezésre a Nemzeti Színházban.

A lemondás okaként a színház a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiája körül kialakult, egyre agresszívabbá váló konfliktusokat jelölte meg.

Joachim Klement, a drezdai színház intendánsa a vendégjáték lemondásáról:

„Tevékenységünkkel kiállunk egy nyitott társadalom mellett, amelyben a véleménynyilvánítás és a művészet szabadsága demokratikus társadalmunk feltétlen értékei, valamint alapvető emberi jogai. A magyar kulturális élet aktuális fejleményei megerősítik azt a benyomásunkat, hogy a művészeti tevékenységünket eszközként használnák egy kultúrkampfban.

Ezért tiltakozásképpen, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és oktatóival szolidaritást vállalva a meghívást nem fogadjuk el.”

A kormányzat már augusztus végével leváltotta a szabad gondolat és önkifejezés helyének számító egyetem vezetését. Az ezzel kapcsolatos tiltakozások és demonstrációk eredménytelenek maradtak. A jobboldali nacionalista Orbán-kormány által kinevezett kuratórium gyakorlatilag minden vezetői jogkört magához ragadott az addig önrendelkezésű egyetemtől. Ezen kuratórium elnöke a Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki egyben a MITEM fesztivál művészeti vezetője is. – foglalják össze közleményükben.

Szeptember elején írtuk meg, hogy a Berliner Ensemble színházi társaság is támogatja a tiltakozást, ezért lemondta a jövő évre tervezett Medea vendégjátékát a budapesti MITEM fesztiválon:

„Ezzel az Orbán-kormány még egy további lépést tesz a kultúra erőltetett uniformizálásának irányába – ez nyilvánul meg a Nemzeti Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának kuratóriumi elnökké történő kinevezésében is, akinek a magyar színházi szakmára gyakorolt befolyása így ismét tovább nő.

Az átalakítás folyamata, amely az egyetem korábbi vezetésének bevonása nélkül zajlott le, minden tekintetben antidemokratikus. A szolidaritás jeleként a Berliner Ensemble társulata a mai napon lemondta a jövő évre tervezett Medea vendégjátékot a Vidnyánszky Attila által vezetett MITEM fesztiválon” – írták.

A Színház- és Filmművészeti egyetem mellett már több világsztár, nemzetközi hírű egyetem, tudós, politikus és a hazai filmes és színházi élet legjava kiállt. Az egyetem autonómiájának elvételét, a Vidnyánszky féle kuratórium által az egyetem élére helyezett Szarka kancellár katonai módszerekkel történő egyetemfoglalási ellehetetlenítési kísérleteket folyamatosan követjük itt, a Mércén!

Címlapkép: Mérce fotó