A dolgozók fizetésén spórolják a legtöbbet a nemzeti nagytőkések
Finoman szólva is prosperáló időszakot élnek a kormányközeli nagytőkés vállalkozók cégei, ez azonban a náluk dolgozó alkalmazottak fizetésén alig-alig látszik meg.
Finoman szólva is prosperáló időszakot élnek a kormányközeli nagytőkés vállalkozók cégei, ez azonban a náluk dolgozó alkalmazottak fizetésén alig-alig látszik meg.
Amíg a magyar rendszerkritika csak a külföldi tőkére vonatkozik, soha nem lesz valódi lázadás a rendszer ellen.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyintézet ellen pert indítottak a dolgozók, miután évekig nem fizették ki a túlóráikat. Az intézetet a per idején Nagy Anikó, az új egészségügyi államtitkár vezette, aki láthatóan megválogatja, mikor áll ki a dolgozókért.
Tavaly 23.387 dolgozót ért a munkahelyén baleset.
Május elseje valójában a munkások ünnepe: egyben nemzetközi emléknap, hiszen mindazt a kevéske szabadságot, amit ebben az életben élvezhetünk (mint a szabadidő és a hétvégék) vér és verejték árán küzdötte ki a nemzetközi munkásmozgalom.
„Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!”
A baloldal kiüresedésére a válasz a termelési folyamat szintjéről, a munka világából jön: a gazdaság demokratizálása, a munkás érdekképviselet újjáélesztése, a szociális és munkajogok védelme, és a koalícióépítés az ezen dolgozó szervezetek között.
Miután a kormány elzárkózott a tárgyalásoktól, március 24-én utcára mennek az egészségügyi dolgozók. Várnak mindenkit, aki szeretné, ha maradna az országban szakember, aki gyógyít és gondoz.
2018 Magyarországán nincsen fontosabb harc, mint az, amit a dolgozók folytatnak. Nem olyan látványos, mint az ellenzéki összefogás, nem vonz annyi figyelmet, mint egy lex CEU elleni tüntetés, mégis a legfontosabb.
Egy cseh férfi naplózni kezdte a munkáját, majd perelt: a bíróság utólagosan kifizetteti a munkáltatóval a pénzt, ami a minimálbér alapján járt volna neki.
Nem azt kapták, amiben megállapodtak a céggel.