A rabszolgatörvény végrehajtása készül a BKV-nál?
Állítólag a társaság egyik autóbuszgarázsában nyilatkozatokat osztogattak, amivel vállalni lehetett a 400 óra túlmunkát. A BKV ezt tagadja.
Állítólag a társaság egyik autóbuszgarázsában nyilatkozatokat osztogattak, amivel vállalni lehetett a 400 óra túlmunkát. A BKV ezt tagadja.
A felső osztály által uralt hegemón diskurzus elhitette a választókkal, hogy a kapitalizmus megváltoztathatatlan. Pedig teljesen világos, hogy a kapitalizmus drámai végjátékának vagyunk tanúi.
A rezsicsökkentés a csőd szélére viszi a közműcégeket, a dolgozókon spórolnak.
Folyamatosan nő a munkahelyi balesetek száma.
Az illetményalap többszörösét is odaadnák a vezető hivatalnokoknak, csak legyenek már többen.
Két héten belül újra demonstrálnak.
Leépítésekre kell készülni a szakszervezet szerint.
Évek óta borzalmas állapotban van a szociális ágazat Magyarországon, valahogy mégsem történik érdemi változás.
Ha nem oldódik meg a bérvita, augusztus végén folytatják.
Egyre több vendégmunkást foglalkoztatnak Magyarországon, ennek következtében a bérek leszorulnak. A bércsökkenés oka nem önmagában a külföldiek érkezése, de a dolgozók integrálatlansága és egymés ellen fordítása is.
Elsősorban a kölcsönzött munkavállalók veszítik el sorban állásaikat, a háttérben a német gazdaság lassulása állhat.