Akár négyszázezer embernek is fájhat majd a KATA reformja
A kormány viszont több tízmilliárdot vár az akciótól az államkasszába.
A kormány viszont több tízmilliárdot vár az akciótól az államkasszába.
A hűtő-fűtő részleg problémái miatt Nyíregyházán már korábban bejelentettek hasonló leépítést.
Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége megköszöni a kormány egészségügyi dolgozóknak juttatott bruttó 500 ezer forintos állami pluszjuttatást, ugyanakkor felhívja a figyelmet a dolgozókat érintő rengeteg egyenlőtlenségre is.
A végeredmény egy jelenleginél protekcionistább, saját vállalkozásai és egységes piaca védelmében erőteljesebben fellépő Európai Unió lehet.
Egy friss tanulmány szerint fülöp-szigeteki dolgozó nők számolnak be arról, hogy országukban milyen szörnyű munkakörülmények uralkodnak az elektronikai eszközök világpiacára alkatrészeket gyártó üzemekben.
Felmérés készült a munkavállalói félelmekről a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a korábbi évekhez képest növekedett az állásukat féltők aránya is.
Egyelőre június 30-ig állítják vissza a járvány eddigi legsúlyosabb szakaszában, a március-áprilisi időszakban alkalmazott korlátozásokat a 360 ezres lakosságú németországi Gütersloh járásban, miután egy itt működő húsüzem dolgozói között eddig 1550 fertőzöttet találtak.
Bizonytalan juttatások helyett kiszámítható bérekre, kiszámítható életpályára és megfelelő munkakörülményekre lenne szükség.
A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség azután kért hivatalos állásfoglalást, hogy a cég makói telephelyén bezárták a közös helyiségeket, így sem étkezésre, sem tisztálkodásra nem volt lehetőség a veszélyhelyzet idején.
A veszélyhelyzet idejére engedélyezett 2 éves munkaidőkeret úgy tűnik, velünk marad a veszélyhelyzet után is.
A járvány idején sok helyütt igen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a „létfontosságú ágazatok” dolgozói: az alacsony, veszélyességi pótlék nélküli fizetések, a vírus miatt fokozottan veszélyessé váló munkakörülmények tiltakozásokat idéztek elő olyan szakmákban is, mint a gyorséttermi dolgozók, a szállítók, fuvarosok vagy éppen a ruhagyárak munkásai.
A kormánypártiak „sokkal stabilabb gazdálkodást és hatékonyabb humánerőforrás-menedzsmentet” várnak a törvénymódosítástól, az ellenzék szerint a Fidesz most vette el a kultúra „közjó jellegét”.