Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már nem kell az udvaron fagyoskodnia a B. Braunnál sztrájkolóknak – „Győzött a józan ész!”

Ez a cikk több mint 3 éves.

Tegnap, az este 8-kor kezdődő sztrájk előtt engedte meg a sztrájkoló dolgozóknak a B. Braun cég, hogy az udvari tartózkodás helyett, bemenjenek a gyár egyik új, még nem teljesen befejezett, raktárként üzemelő épületébe – mondta el lapunknak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

László elmondta azt is, hogy érdekes, hogy ők, amikor megtudták, hogy az udvaron akarja tartani a dolgozókat a sztrájk idején a munkáltató, akkor jelezték, hogy egy rendezvényszervező céggel meg tudnának állapodni sörsátrak felállítására, hogy legalább részben meleget tudjanak biztosítani az esti hidegben és védelmet az eső ellen. A cégvezetés akkor ettől elzárkózott, majd a tegnapi napon jelezték, hogy mégis engedélyeznék a sátrak felállítását, akkorra azonban már nem élt a rendezvényes cég ajánlata. Ekkor született meg a raktár-nyitási döntés.

„Győzött a józan ész. A munkáltató mostantól betartja a törvényt.”

-kommentálta a döntést László Zoltán.

A törvény ugyanis azt írja elő a munkáltató számára, hogy sztrájk esetén is gondoskodjon a munkavállalók testi épségéről és egészségéről, hiszen nekik ilyenkor is rendelkezésreállási kötelezettségük van. Katasztrófa helyzet, vagy hasonló akut megoldást igénylő probléma felmerülése esetére a munkavállalóknak sztrájk idején is a helyszínen kell tartózkodniuk, így nem csak rá, de a munkaadóra is azok a kötelezettségek vonatkoznak, mintha rendesen folyna a műszak.

Az emberek feltüzeltek, elszántak és kitartanak a követeléseik mellett, László Zoltán több alkalommal is a helyszínen követte a sztrájkot és minden alkalommal azt látta: „a dolgozók nem hagyják magukat”.

László becslései szerint minden alkalommal 80-90%-os a részvétel a munkabeszüntetésben, ez műszakonként 250-350 embert jelent. Eddig hét alkalommal álltak le a gyártósorok, utoljára holnap hajnalban 4 és 6 óra között fognak.

Úgy látja, hogy közelednek az álláspontok a B. Braunnal, a cég külső és belső kommunikációja is azt sugallja, hogy érdekelt a megegyezésben, illetve levélben a tárgyalások folytatásának szándékát is jelezte. Erre a jövő hét elején kerülhet majd sor.

„Bizakodva nézünk a jövő elé, amennyiben mégsem történik pozitív fordulat, akkor készek vagyunk a folytatásra.”

-mondta el László Zoltán, hozzátette azt is, ők bármelyik pillanatban készek a tárgyalásra és több forgatókönyvük is van a továbbiakra.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a B. Braun dolgozói szerdán kezdtek rendhagyó, többnapos sztrájkba, ami során három nap alatt összesen kilencszer állítják le a termelést. A munkabeszüntetés kezdetén még az esti műszakban, 20 és 22 óra között és az éjszakai műszakban, hajnali 4 és 6 óra között sztrájkoló dolgozóknak is az épületek közötti udvaron kellett az esti mínuszokban tartózkodniuk.

A döntést akkor a cég lapunknak azzal indokolta, hogy a vezetőség legutóbb is kültéri területet engedélyezett a sztrájkban résztvevő dolgozóknak a gyülekezésre. Úgy vélték, hogy a pandémiás helyzetben a szabadtéri gyülekezés a munkavállalók szempontjából a legbiztonságosabb megoldás, illetve jelezték az is, hogy az épületen belül nincs olyan tér, ami a járvány miatti szigorúbb előírások és a tűzvédelmi szabályok betartása mellett képes lenne befogadni a dolgozókat.

A B. Braun gyár munkásai egységes, 8%-os alapbéremelést, valamint elérhető ösztönző bónuszokat várnak a vezetéstől.

Több szakszervezet is szolidaritást vállalt az egészségügyi cikkeket gyártó cég dolgozóinak sztrájkjával. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a honlapján közzé tett közleményében úgy fogalmaz, különösen érthetetlennek találják, hogy azok a vállaltok élharcosak az alacsony bérajánlások terén, akik a COVID 19 járványhelyzet alatt is folyamatos termelést folytattak/folytatnak.

Elfogadhatatlannak tartják annak a nyomásgyakorlási gyakorlatnak a terjedését is, hogy a vállalatok a fix bérelemek emelése helyett, a termelés és a hatékonyság „ösztönzése” céljából kizárólag a gyártáshoz, darabszámhoz, profithoz köthető pótlékokat, bónuszokat kívánják emelni.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) és tagszervezetei szintén kiállnak a B. Braun dolgozói mellett. Ők a sztrájk kapcsán felhívják a figyelmet a nemek közötti béregyenlőtlenségek problémájára, a nőket érintő bérdiszkrimináció leküzdésének fontosságára is, tekintve, hogy a B. Braun Medical Kft-nél zömében női munkavállalókat foglalkoztatnak.

Február 23-án egyszer már figyelmeztető sztrájkot tartottak a B. Braun gyöngyösi alkalmazottai, miután az idei bértárgyalások megrekedtek a felek között. A Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete eredetileg 10 százalékos általános alapbéremelést kért, amely megfelel az elmúlt 3 év átlagának. A vállalat azonban most ennek a felét ajánlotta fel a legnagyobb létszámban dolgozó szerelék-összeállító alkalmazottainak.