Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Bármikor bekövetkezhet a tragédia”: az MSZP felszólította a kormányt a MÁV-dolgozók helyzetének javítására

Ez a cikk több mint 4 éves.

Alig néhány napja (idén már nem először), a múlt héten majdnem egymásnak ütközött két vonat, ezúttal Hort közelében, mert a váltó nem megfelelő irányban állt.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa írásbeli kérdéssel fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez az ügyben.

Többek közt szeretné megtudni, hogy

  1. az ominózus esetben hányan tartózkodtak a két vonaton, „hányan voltak veszélyben”,
  2. és indított-e a minisztérium belső vizsgálatot az ügy kapcsán.

Bangóné jelezte azt is, hogy 2015 óta folyamatosan növekszik a vasúti társaságoknál a hiányzó munkaerő létszáma. Emlékeztetett arra is, hogy a Vasutasok Szakszervezete már 2017-ben jelezte: 2019-ig a már akkor meglévő munkaerőhiány mellett további 4 ezer MÁV-alkalmazott számára válik esedékessé a nyugdíjazás.

„Bármikor bekövetkezhet a tragédia” – fogalmazott a politikus.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke jelezte azt is, hogy a létszámhiányból fakadóan a MÁV-dolgozók túl vannak terhelve, emellett a bérhelyzetük is sürgősen rendezésre szorul.

Utalva arra a kérdésre, vajon indult-e belső vizsgálat az ügyben, Komjáthi jelezte:

„Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljuk, mi lesz ennek a vizsgálatnak az eredménye: nagy valószínűséggel a dolgozó fogja elvinni a balhét, és nem fogják megállapítani a MÁV vezetőinek felelősségét, amiért nem biztosítják a megfelelő munkakörülményeket” – fogalmazott.

Komjáthi jelezte azt is: a munkaadók elvárják a dolgozóktól, hogy biztonságosan és magas színvonalon végezzék a munkájukat, miközben „az egyszeri jegykezelő próbálja állni a sarat, akkora havi fizetésért, ami a MÁV vezérigazgatójának egynapi bére.”

A MÁV jelenleg is több mint 400 állást hirdet.

Az MSZP alelnöke megjegyezte: mindeközben a magyar kormány a rabszolgatörvénnyel, a bérek alacsonyan tartásával a magyar dolgozókat kiszolgáltatott helyzetbe taszítja.

Mint fogalmazott: „A Magyar Szocialista Párt kiáll a dolgozók érdekeiért, ezért felszólítjuk a felelős vezetőket, hogy dolgozzanak meg a pénzükért, álljanak ki, és vállalják a felelősséget a létszámhiány, az elmenekülő a dolgozók, és alacsony bérek miatt.”

A sajtótájékoztató itt megnézhető újra:

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán