Évtizedes közgazdasági dogmával számol le az amerikai központi bank
A Federal Reserve ezentúl a dolgozók érdekeit részesíti előnyben az infláció megfékezésével szemben.
A Federal Reserve ezentúl a dolgozók érdekeit részesíti előnyben az infláció megfékezésével szemben.
Az OÉT-tel együtt a kormány 2011-ben az ILO érdemi munkáját is ellehetetlenítette, hogy így rendszeresen áthághassa a jogalkotásra és a szociális párbeszédre vonatkozó szabályokat.
Ha valóban van remény a holtpontra jutó tiltakozások továbblendítésére, az csakis a jól szervezett munkásságnak lesz köszönhető.
A párt amellett érvel: be kell vezetni a munkavállaló offline élethez való jogát is, vagyis a munkavállaló jogát ahhoz, hogy munkaidőn kívül ne legyen kötelessége a munkahelyi e-mailek ellenőrzése.
Hisz olyan rugalmas, hogy a munkás már így is hétrét görnyed.
A szakszervezetek kérésére benyújtott panasz szerint az Alaptörvényben rögzített pihenéshez való, és az egyenlő bánásmódhoz való joguk is csorbult a munkavállalóknak.
A szakszervezet sztrájkbizottságot alakított, a munkáltatónak 7 napja maradt választ adni.
Hogy a teljes összeg kétharmadát mire költötték, azt el sem árulták.
Úgy tűnik, 40%-os pluszadó formájában érkezik a kormány által már sok éve ígérgetett kata-visszaélések elleni offenzíva, és bár ez a büntetőpolitika pluszforrást hoz a költségvetésbe, a bevezetését indokló kitűzött célt valójában nem igazán éri el.
A Dunaferr vezetése a rossz gazdasági körülményekre panaszkodik, miközben a szakszervezetet és a munkásokat semmibe veszi, és mintha a fogukat húznák, mikor a profitból a dolgozóknak is kéne csöpögtetni valamennyit.
A kormány viszont több tízmilliárdot vár az akciótól az államkasszába.
A hűtő-fűtő részleg problémái miatt Nyíregyházán már korábban bejelentettek hasonló leépítést.