Megmozdulások Olaszországban: oltáshoz köti a kormány a munkavállalást
Tüntetések és a szélsőjobb további erősödése várható a szigorú intézkedések kapcsán.
Tüntetések és a szélsőjobb további erősödése várható a szigorú intézkedések kapcsán.
Az egyik – de nem az egyetlen – feltétel az, hogy a távmunkának önkéntesnek kell maradnia.
A 24.hu-nak nyilatkozó forrás szerint az év eleje óta akár harmadával is kevesebbet keresnek a kreatív tiltakozásba kényszerített reptéri dolgozók.
Az üzemeltető cég magyar munkavállalókat kért fel az erőmű karbantartására, akiket súlyosan alulfizetnek.
Kötelezővé lehet-e tenni a koronavírus elleni oltást a dolgozóknak, és van-e egyáltalán ennek értelme? Kiss Ambrus, Budapest főpolgármester-helyettese Kordás Lászlóval, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökével beszélgetett.
A szakszervezet szerint a tervezett megoldás tökéletesen szembemegy a nemrég aláírt bérmegállapodással, nem mellesleg pedig végtelenül etikátlan a dolgozókkal szemben.
Boris Johnson kormány ráadásul a szociális juttatások csökkentését tervezi.
2010-ben a Foxconn azzal vált hírhedtté, hogy a cég kínai gyáraiban a dolgozók nagy számban követtek el öngyilkosságot. 1 milliárd forinttal támogatja a kormány a Foxconn komáromi beruházását.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók a GE Aviation veresegyházi gyárában a „tisztességes bérmegállapodás” érdekében.
A kormánynak július 31-ig módosítania kell a ponton alkotmányellenesnek minősített törvényt.
A rabszolgatörvény miatt van még más beadvány is az Alkotmánybíróságnál, ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint az AB tegnap közzétett döntése „félsiker”.
Wirkliche Veränderung würde es aber wahrscheinlich nur geben, wenn hier zwölf Monate lang die Barrikaden brennen und nonstop die Pflastersteine fliegen.