Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

1,6 milliárd forintból kevesebb mint 1 milliót költött gyorstesztre a rendőrség a járványügyi büdzséből

Ez a cikk több mint 3 éves.

Június 25-ig összesen 1.659.188.599 forintot költött a rendőrség járvánnyal kapcsolatos feladatokra és beszerzésekre, ebből mindössze 473.55 millió forint ment kifejezetten védőfelszerelésekre – tudta meg a Népszava.

A lap érdeklődésére a rendőrség táblázatot küldött arról, hogy ezt a kevesebb mint félmilliárd forintot pontosan mire költötték: különféle típusú maszkokra (pl. több tízezer FFP1-FFP3 típusú maszkra, orvosi szájmaszkokra, pormaszkokra, lélegeztető maszkokra), fertőtlenítőszerekre és védőruházatokra.

Ami különösen érdekes, hogy gyorstesztből mindössze 280 darabot vettek, összesen 928 ezer forintért.

Ez pedig, tekintettel arra, hogy a rendőrség személyi állománya mintegy 40-42 ezer főből áll, nem tűnik valami soknak.

Június 25-ig a rendőrségnél mindössze 9 igazolt koronavírus-fertőzött dolgozót találtak, ám azt is tudni lehet, hogy a 280 gyorstesztből mindössze 41-et használtak el eddig a dátumig, ami – ahogy arra a Népszava is rámutat – nem egy megnyugtató eredmény.

Az is felvet kérdéseket, hogy a járványügyi büdzséből fennmaradó, több mint 1 milliárd forintot vajon mire fordította a rendőrség – erre vonatkozóan ugyanis nem közöltek semmilyen adatot a lappal.

Külön érdekessége a történetnek, hogy a Népszava két héttel ezelőtt tette fel kérdéseit az Országos Rendőr-főkapitányságnak, válaszokat azonban csak tegnap kaptak, miközben a kormányközeli Magyar Nemzet valahogy már egy nappal korábban közölte ugyanezeket az adatokat.

Korábban a magyar járványügyi intézkedések közül az egyik legtöbbet bírált épp az volt, hogy kirívóan kevés tesztet végeztek hazánkban – minek köszönhetően egyébként az igazolt fertőzések száma is látványosan alacsony volt a környező országokhoz, és a világszerte tapasztalható járványhelyzethez képest is, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csak április végén jelentette be, hogy felpörgetik a teszteléseket.

via Népszava

 

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán