Az Egyesült Államok központi bankja, a Federal Reserve (Fed) elnöke, Jerome Powell csütörtökön történelmi jelentőségű bejelentést tett: a monetáris politika alakításában az intézmény ezentúl inkább a foglalkoztatás ösztönzését részesíti előnyben az infláció minimális szinten tartása helyett.

Highlight: „We are certainly mindful that higher prices for essential items such as food, gasoline, and shelter add to the burdens faced by many families,” Fed Chair Jerome Powell says. „However, inflation that is persistently too low can pose serious risk to the economy.” pic.twitter.com/HMQLnI73NO

— Yahoo Finance (@YahooFinance) August 27, 2020

Powell elmondta: az elmúlt időszakban a Fed górcső alá vette monetáris politikájának alapelveit és úgy döntött, hogy ezentúl

• lazábban értelmezi a maximum 2 százalékos inflációs célszámát, és ezentúl több éves átlagban figyeli a pénzromlás mennyiségét, több évnyi alacsony infláció után megengedve, hogy a mutató a 2 százalékos határ fölé emelkedhessen;
• nem állapít meg olyan foglalkoztatási szintet, amely után kamatemeléssel próbálja megfékezni az új munkahelyek létrehozását, csak abban az esetben lép közben, ha már valóban komoly inflációs folyamatok indultak el.

A bejelentés jelentőségének megértéséhez érdemes feleleveníteni, mit is állít az a közgazdasági dogma, amelynek elhibázottságát most gyakorlatilag elismerte a globális gazdaságra is jelentős befolyással bíró amerikai központi bank.

A tőkebarát neoliberális közgazdaságtan azt feltételezi, hogy a pénzromlás megakadályozásához szükség van egy bizonyos szintű munkanélküliségre. Ugyanis, ha a munkanélküliség túl alacsony szintre csökken, megerősödik a dolgozók ereje a tőkével szemben, hiszen nem áll rendelkezésre egy olyan munkaerő-tartalék, amelyre a munkáltatók lecserélhetnék az érdekeikért fellépő munkásokat. Ez oda vezet, hogy a munkabérek a termelékenység szintje fölé emelkednek, amit a cégek a termékeik áremelésével kompenzálnak, az áremelkedések miatt pedig a dolgozók még további béremelést követelnek, és így be is indult a pénzromlás ördögi köre.

Épp ezért, a Fed évtizedes gyakorlata az volt, hogy amikor túlzottan alacsonynak ítélte a munkanélküliség szintjét, kamatemelésbe kezdett, ami szigorította a hitelezés feltételeit és a gazdasági szereplők rendelkezésére álló pénz mennyiségét, és ezzel a munkahelyek számának növekedését szigorította.

Baloldali gazdaságpolitikusok és szakszervezetek hosszú ideje kifogásolják ezt a stratégiát, mert úgy értékelik, hogy ennek komoly hatása van arra, a közösen megtermelt javak hogyan oszlanak el a társadalmon belül. A gazdagok ugyanis sokkal többet veszítenek azzal, ha az infláció növekszik, mintha a munkanélküliség növekedne. Sőt a munkanélküliek jelenléte a gazdaságban csökkenti a dolgozók érdekérvényesítési erejét, ezzel is a tőkének kedvezve.

A másik oldalon viszont minél magasabb a munkanélküliség, annál több átlagember veszíti el a biztonságos élet lehetőségét, a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai számára pedig gyakorlatilag lehetetlenné válik, hogy önerőből betörhessenek a munkaerő-piacra.

Az USA vezető közgazdászainak kutatásai azt már tavaly bebizonyították, hogy a fent leírt összefüggés nem létezik abban a formájában, ahogy a döntéshozók azt értelmezik. Részben például azért, mert a munkanélküliségi statisztikák megbízhatatlanok, részben pedig a globalizáció miatt még a hivatalosan alacsony munkanélküliségi statisztikák esetén is bőségesen áll tartalék munkaerő a tőke rendelkezésére. Ugyanezen közgazdászok épp ezért kritizálták is a központi bankot, amiért az a 2008-as válság lecsengése után, az inflációtól tartva kamatemelésbe kezdett, és ezzel gátolta a gazdaság növekedést.

Jerome Powell mostani bejelentése rövid távon azt hozhatja, hogy a központi bankok több figyelmet fordítanak majd a – Powell megfogalmazásában – a munkaerő-piac erejének fenntartására, különös figyelemmel az alacsony és közepes jövedelmű csoport esetében.

Hosszabb távlatban ez szemléletváltás egy újabb elismerése annak, hogy mindaz, amit a neoliberális közgazdaságtan egyedüli tiszta igazságként állít be, nem más csupán mind egy politikai ideológia, amelynek funkciója a javak oly módon való elosztása, amelyből az átlagember legkevésbé részesül.

(via NYmag.com)