MNB: a babaváró hitelek több mint felét a társadalom legvagyonosabb ötöde vette fel
A július 1-e óta igényelhető hitelből a tavalyi év végéig összesen 470 milliárdnyi értékben vett fel 48,8 ezer család.
A július 1-e óta igényelhető hitelből a tavalyi év végéig összesen 470 milliárdnyi értékben vett fel 48,8 ezer család.
Kikerült az elfogadható TB jogviszonyok felsorolásából a szakközépiskola, a szakiskola és a szakgimnázium – tehát az ott töltött évek már nem számítanak a hitelkérelemnél. Még egy lépés a kormánytól, amivel azt igazolja, csak a középosztálybeliek családalapítását támogatja.
Rácz Zsófia kinevezése után sok méltatlan támadást kapott, de ettől még nem szabad összekeverni a női politikusok előtérbe kerülését a feminizmussal.
Szerintük a 2020-as költségvetésben 2,2 ezer milliárd jut majd a családokra, de ez a horribilis szám egyszerűen nem jön ki.
A legtöbb gyermek a legszegényebb nőknél születik, sőt 2011-óta 25%-kal nőtt is a fiatal anyák száma.
A Magyar LMBT Szövetség szívesen látja a házelnököt bármelyik rendezvényén, edukációs célból.
Amerikai, orosz és olasz szélsőjobboldaliakkal parádézott Novák Katalin családügyi államtitkár.
Talán átrendezi az osztályok közti gyerekvállalási arányokat, de ez a népességszámon és a munkára fogható felnövekvő ifjúságon nem fog meglátszani. Emellett növeli az egyenlőtlenségeket és diszkriminatív.
Úgy tűnik, hogy a magyar kormány, feltehetően a miniszterelnök vízióját követve, továbbra sem szakít azzal a demográfus szakértők által egyértelműen képtelenségnek tartott törekvéssel, hogy megállítja, sőt visszafordítja a népesség csökkenését.
A kormány azt mondja, hogy „a családokat” támogatja. Ha a 7 pontos családvédelmi akciótervet közelebbről megnézzük, akkor világossá válik: a kormány elsősorban bizonyos családokat, a gazdagabbakat támogatja.