Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

MNB: a babaváró hitelek több mint felét a társadalom legvagyonosabb ötöde vette fel

Ez a cikk több mint 4 éves.

A vállalati és lakossági hitelfolyamatokat feltérképező jelentést adott ki a Magyar Nemzeti Bank. A 2019 második félévét bemutató anyag kitér a kormány családvédelmi akciótervének egyik legfontosabb pillérének, a babaváró hitelnek az értékelésére is.

A július 1-e óta igényelhető hitelből a tavalyi év végéig összesen 470 milliárdnyi értékben vett fel 48,8 ezer család.

Az érintett félévben az összes háztartásoknak folyósított hitel harmadát teszi ki, vagyis a hitelezés fontos pörgetője volt. A legtöbb ilyen típusú hitelszerződést (12 ezret) augusztusban kötöttek meg, 2019 utolsó két hónapjában pedig 6-6 ezret.

A jelentés arra is kitér, hogy az átlagosan igényelt hitel 9,7 millió forintot tett ki, ami azt jelenti, hogy a többség a maximálisan igényelhető 10 millió forintot vette fel. A majdnem 49 ezer család 87 százaléka járt el így, azok aránya pedig, akik5 milliónál kevesebbre szerződtek, 2 százalékot tesz ki csupán.

Mindezek alapján a jegybank megállapítja:

„a babaváró hitelfelvevők 54 százaléka továbbra is a legfelső jövedelmi kvintilisből kerül ki, így egyelőre nem látható elmozdulás a kevésbé tehetősek irányába.”

Ez egyébként a korábbi tendenciáknak megfelelő, az MNB korábbi jelentései is hasonló jelenséget figyeltek meg. Bár a mostani anyag arra számít, hogy a kevésbé tehetősek igénylései megszaporodnak, erre alátámasztásul nem hoz érveket.

A tavalyi év első felében bejelentett családvédelmi akcióterv keretében hozta létre a kormány a „babaváró hitel” vagy „asszonyhitelként” elhíresült konstrukciót amelynek keretén belül

a 18 és 40 év közötti, házasságban élő nők igényelhetnek 10 millió forintig terjedő, szabad felhasználású hitelt, amelynek kamatait az állami költségvetés fedezi.

Minden gyerek születésénél felfüggesztik három évre a törlesztést, a második gyerek születése után a fennmaradó tartozás harminc százalékát, a harmadik gyerek születése után pedig teljes egészét elengedik.

Az MNB friss jelentése ezzel kapcsolatban kitér arra is, hogy az eddig igényelt hitelek 36 százaléka van törlesztési moratóriumban.

„Ezek azok az ügyletek, amelyek esetében már született gyermek, vagy a várandósság legalább 12. hetét betöltötte a magzat, tehát egyrészt 3 évre felfüggesztésre került az adósságszolgálat, másrészt a hiteltermék véglegesen kamatmentessé vált az ügyfelek számára” – fogalmaz a jelentés.

Az MNB által közzétett adatok annyiban nem okoznak meglepetést, hogy már a családvédelmi akcióterv kormányzati bejelentésekor többször is írtunk róla, hogy a különböző intézkedések mind főként a tehetősebb családokra vannak szabva. Ez pedig nem csupán a fideszes családpolitikára, de a teljes társadalompolitikára jellemző: a perverz újraelosztás keretén belül 2010 óta a kormány folyamatosan a szegényebbektől von el forrásokat és azokat a tehetősebbek felé irányítja át.

(Mérce / Index)

Címlapkép: MTI / Sóki Tamás