Orbán Viktor szavaival szembesítette az LMP a tandíjpárti Fideszt
Demeter Márta: a NER „mindent a gazdagoknak” politikája a közoktatás után a felsőoktatást is bevenni készül.
Demeter Márta: a NER „mindent a gazdagoknak” politikája a közoktatás után a felsőoktatást is bevenni készül.
Mégsem a Corvinus-modell alapján rendeződik át a magyar felsőoktatás, de azért az állam kivonulna belőle.
A jövőben csak az tanul, aki fizet is?
Annak ellenére, hogy az egyetem szeptemberi közleményében cáfolta, hogy profitorientált magánegyetemmé alakítanák át, most kiderült, 2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek.
Különös értelmezése az innovációs és technológiáért felelős miniszter szerepének.
Az elmúlt két napban számos reakció érkezett a Figyelő listázására, ezeket szedtük össze.
Kötelező szakpolitikai viták mellett muszáj lenne vitázniuk a pártvezetőknek és a legesélyesebb jelölteknek is.
Pedig korábban Gyurcsányt és Bajnait is hagyták előadást tartani.