Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem tarthatja meg előadását a Corvinus Egyetemen Szél Bernadett

Ez a cikk több mint 6 éves.

A KDSZ – Közgazdászok a Szakpolitikában nevű diákszervezet hívta meg az LMP miniszterelnök-jelöltjét a Corvinusra, aki szívesen tartott volna beszédet, az egyetem azonban letiltotta az eseményt – értesült a 24.hu.

Szél az esemény leírása szerint az LMP szakpolitikai vízióját osztotta volna meg a hallgatókkal, különös tekintettel az egészségügy, az oktatás, a gazdaság-, illetve az ökopolitika témáira. A lap úgy tudja, az egyetem egy félreértés miatt engedte át a rendezvényt, az engedélyt pedig azért vonták vissza, mert az eseményt pártpolitikainak minősítették. Indoklásukban azt írták,

[a]z Egyetem pártpolitikai érdekeltségű, nyilvános, kampánycélú rendezvényeknek eddig sem adott és ezt követően sem ad helyet.

Szívesen adnak azonban otthont „tudományos és szakpolitikai vitáknak, a vélemények sokszínűségét megmutató eszmecseréknek” – közölte az egyetem.

A portál azonban felhívja a figyelmet arra, hogy 2016-ban Gyurcsány Ferenc is tartott előadást az egyetemen arról, hogyan látja a gazdaság helyzetét, azt pedig mi tesszük hozzá, hogy a Corvinuson Bajnai Gordon 2013 áprilisában tartott előadást itt az ország versenyképességi problémáiról. A volt miniszterelnök az esemény leírása szerint többek közt arról beszélt, hogy „országunk helyzetének javítása érdekében milyen strukturális reformok és lépések szükségesek”. Bajnai ekkor éppen az Együtt-Párbeszéd választási szövetség vezetője volt.

A Corvinusnak tavaly áprilisban lett Lánczi András a rektora, aki korábban a kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke volt. Emlékezetes, hogy a rektor a CEU-tüntetések idején a véleménynyilvánítás korlátaira figyelmeztette az egyetem polgárait.

Szél Bernadett a facebook-oldala arra utal, hogy a miniszterelnök-jelölt politikai döntésnek értelmezi az engedély visszavonását, és azt ígéri, egy közeli kocsmában megtartja az előadást.

(24.hu)