Adókönnyítést kaphatnak a kisboltok, hogy növelhessék a béreket
A nagy áruházláncok már emelték a béreket, ez nehéz helyzetbe hozza a kisvállalkozók tulajdonosait és dolgozóit egyaránt.
A nagy áruházláncok már emelték a béreket, ez nehéz helyzetbe hozza a kisvállalkozók tulajdonosait és dolgozóit egyaránt.
Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re – jelentette be Balog Zoltán. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a helyzet továbbra sem rózsás.
Nem azt kapták, amiben megállapodtak a céggel.
Fémipari és autógyári dolgozók 6 százalékos béremelést és rövidebb munkaidőt követelnek.
A kormány folyamatosan béremelésről, fejlesztésekről, társadalmi megbecsültségről és társaikról harsog, miközben megint csak arról van szó, hogy az emeléssel együtt végre eléri a bérminimumot egy mentős fizetése.
Az államtitkár és a miniszter egy másik univerzumból nézi a béremelést.
A kormányzat sikerpropagandájához képest a szociális dolgozók még mindig botrányosan keveset keresnek.
2017 úgy indult, ahogy Orbán Viktor rémálmát elképzeljük: NOlimpia, CEU-tüntetések, erősödő ellenzék, magára találó MSZP. Majd úgy folytatódott és zárult le, ahogy Orbán Viktor álmában elképzelte. Brutális propaganda, széteső ellenzéki pártok, soha nem látott Fidesz-előny, csöndes magyar társadalom.
Nő a minimálbér, csökken a munkabér közterhe és csökken bizonyos termékek áfakulcsa is. Mi a hosszútávú hatása mindennek, és kitart-e a bőség a választások után is?
Az elmúlt héten sorra jöttek a hírek arról, hogy valami nem stimmel a 12%-os egészségügyi béremeléssel.