Sztrájkbizottságot alakítottak a postás szakszervezetek
A mai bértárgyalás is sikertelenül zárult, ezért a szakszervezetek megkezdik a sztrájk előkészítését.
A mai bértárgyalás is sikertelenül zárult, ezért a szakszervezetek megkezdik a sztrájk előkészítését.
A szakszervezetek szerint még mindig nagyon sokan vannak garantált bérminimumon, vagy kevéssel fölötte, így a bérmegállapodás már januártól szükségszerű lett volna, ennek ellenére a Magyar Posta a járványhelyzetre hivatkozva nem ajánlott fel béremelést.
Bár az is nagy szó, hogy Kásler Miklós egyáltalán említést tett a koronavírus-járvány idején az élvonalban harcoló szociális ágazati dolgozókról, valójában mégsem mondott olyat, amitől egy kicsit is megbecsültebbnek érezhetnék magukat.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke levélben jelezte Orbán Viktornak, hogy a járvány első szakaszának sikeres leküzdése után a bérrendezés halaszthatatlanná vált.
Kásler miniszter jobban tenné, ha iparkodna az ápolók helyzetének rendezéséért ahelyett hogy szép szavakkal dobálózik.
A Magyar Orvosi Kamara szerint az orvostársadalom bajára nem a kormány egyszeri 500 ezer forintos juttatása a megoldás.
A MOMSZ szerint most a kormányon a sor, hogy soron kívül gondoskodjon a nagy kockázatot vállaló mentődolgozókról, orvosokról, ápolókról, valamint azokról a műszaki területen dolgozókról, akik a háttérben biztosítják munkájuk zökkenőmentes ellátását.
A dolgozók érdekeit képviselő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet abban bízott, hogy a bíróság 40 nap alatt engedélyezi a sztrájkot, de nem így történt.
Karácsony Gergely elmondta, a főváros új vezetése tisztában van azzal, hogy magas színvonalú közszolgáltatásokat csak megbecsült munkavállalóktól lehet elvárni.
Akkora a munkaerőhiány a rendőrségen belül, hogy már két hónap képzés után őrmesterré lehet válni. A miniszterelnök ehelyett a migrációval és a nemi identitások megváltoztatásának veszélyével traktálta a rendőrséget.