Mégsem adják ki Woody Allen életrajzi könyvét, miután a kiadó dolgozói sztrájkolni kezdtek
A rendezőt 2014-ben vádolta meg nevelt lánya azzal, hogy 7 éves korában megerőszakolta.
A rendezőt 2014-ben vádolta meg nevelt lánya azzal, hogy 7 éves korában megerőszakolta.
Sekélyes önkormányzati propaganda helyett a Kiút című kiadványt kapta meg e hónapban minden 9. kerületi háztartás.
A nyomozás során kiderült, a nőt 57 éves élettársa folyamatosan verte. A férfit letartóztatták.
Aki mellesleg nem kapott nyomkövetőt, mert Polték szerint nem kellett.
A rendőrség két esetben eljárást indított.
Néhány pont arról, hogy miért hal meg sok nő párkapcsolati erőszak, prostitúció és a nők elleni erőszak következtében.
A NANE jogi szakértőjével, dr. Wirth Judittal beszélgettünk többek között az erőszak társadalmi megítélésének változásáról és az Isztambuli egyezmény gyakori félremagyarázásáról.
Csárdi Antal LMP-s képviselő pedig törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek.
„Meglátásom szerint jelen helyzetben az Ön számára az egyik legfontosabb segítség az érdekérvényesítés szolgáltatás lehet”
Úgy tűnik, megtört a jég a felettesét zaklatás miatt feljelentő ezredesnő ügyében, már egy férfi kollégája is felajánlotta, hogy tanúskodik mellette.