Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Az emberek mára megértették, hogy a bántalmazás nem az áldozat szégyene” – interjú Dr. Wirth Judittal

Noha még a kilencvenes években nem látszott mindez, napjainkra valóban megváltozott a nők elleni erőszakhoz való hozzáállás hazánkban, és megjelent egy öntudatosabb generáció is. Igaz, ezt a politika még nem követi le. Az egyik legrégebbi magyar nőjogi szervezet jogi szakértőjével, dr. Wirth Judittal beszélgettünk többek között az erőszak társadalmi megítélésének változásáról, az Isztambuli egyezmény gyakori félremagyarázásáról és a NANE szerepéről azt illetően, hogy most már megvannak a szavaink a bántalmazás kifejezésére.

Fotó: A Néma Tanúk felvonulása a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen részeként 2018.11.25. / Markoszov Szergej, Mérce

Mérce: Milyen volt a nők helyzete a kilencvenes években, amikor a NANE megalakult?

Dr. Wirth Judit: Nemzetközi kitekintéssel érdemes kezdeni: ’93-ban volt Bécsben az ENSZ Emberi Jogi Világkonferenciája, amelynek meghatározó témája volt az a tétel, hogy a nők jogai emberi jogok. Az ENSZ még ebben az évben elfogadta a nők elleni erőszak megszüntetéséről szóló ENSZ-deklarációt, aztán rá két évre, 1995-ben Pekingben került sor az eddigi legjelentősebb ENSZ nőkonferenciára, amelyen néhányan Magyarországról is részt vettek. Ezeknek a rendezvényeknek és fejleményeknek a híre és szellemisége Magyarországra is eljutott.

Mérce: Akkor ezek nyomán jött létre a NANE is 1994-ben.

WJ: A NANE elsősorban egy konkrétan megfogalmazott társadalmi igényre válaszként jött létre, de természetes módon illeszkedett ezekhez a nemzetközileg elfogadott alapelvekhez: kérdés sem fért ahhoz, hogy tevékenységét az emberi jogi szemlélet fogja meghatározni. A kilencvenes években sok, a magyarhoz hasonló társadalmi, kulturális és politikai berendezkedésű országban már voltak miniszteri szinten a nőtémára kijelölt vezetők, de itt még egészen 2003-ig nem – és akkor is csak egy évig, azóta a feledés homálya fedi ezt a pozíciót.

A házasságon belüli nemi erőszakot csak 1997 közepén kriminalizálták Magyarországon, addig jogszerű volt a férfiaknak megerőszakolni a feleségüket.

A NANE létrejöttét az a felismerés vezette, hogy a családon belüli, párkapcsolati erőszak áldozatai sehol nem tudnak értő segítséget kérni, és ha a hatóságokhoz fordulnak, akkor egy vákuumban találják magukat. Ezért kezdte meg működését a segélyvonal létrehozásával. A hívók tapasztalatai nyomán hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi eredményekből Magyarországon az intézményrendszer működésébe a bántalmazottak biztonsága szempontjából semmi sem épült be.

Dr. Wirth Judit

A segélyvonalon beérkező hívásokban újra és újra visszatérő rendszerszintű hiányosságok kijelölték azt is, hogy milyen feladataink vannak még a segítésen túl: ezeknek a nemzetközi eredményeknek a megismertetése a magyar szakemberekkel és döntéshozókkal, a bántalmazottak tapasztalatainak csatornázása a jogalkotók és jogalkalmazók felé, a felvilágosítás, képzések kidolgozása, szakmai és információs anyagok létrehozása. Akkor még – kicsit naivan – azt hittük, hogy ha bemutatjuk, hogy mi működik jól a megelőzés és az erőszak leállítása terén, és miért, és hogyan lehetne azt megvalósítani, akkor meg is volnánk: megvalósítják és intézményesítik, gyakorlattá válik. Ebben azért eléggé tévedtünk. Magyarország még mindig alaposan el van maradva a nők elleni erőszakkal szembeni hatékony fellépést biztosítani képes jogi környezet, szakpolitikák és szakmai gyakorlatok szintjein is.

Bár széleskörű társadalmi mozgalom nem jött létre ezzel kapcsolatban, a nehéz körülmények között is mindig fennmaradtak, sőt létrejöttek olyan kezdeményezések, amelyek napirenden tartják a témát, és azt is ismételgetik, hogy a nők jogai emberi jogok. Hogy mekkora visszhanggal, az persze függ attól is, hogy hányan állnak e mellé a gondolat mellé, és hogy van-e (szakma)politikai elköteleződés.

A NANE bántalmazott nők és gyerekek számára fenntartott segélyvonala: 06-80-505-101

A szám ingyenes és anonim, hívható: hétfő, kedd, csütörtök, péntek este 18 és 22 óra és szerdán 12-14 óra között.

Mérce: A NANE 25 éves fennállása alatt, illetve abban a bő húsz évben, mióta te ott vagy, mennyiben változott az erőszak társadalmi megítélése?

WJ: Én azt gondolom, hogy az változott a leginkább. Ezt látjuk például abban, hogy kezdetben éveken keresztül az volt az emberek első kérdése a segélyvonalon, hogy ugye nem kell megmondaniuk a nevüket, és hogy tényleg anonim-e a hívás. Viszont egy ponton arra lettünk figyelmesek, hogy ezt már alig kérdezi valaki. Ezt mi annak tudtuk be, hogy

az emberek megértették és elhitték, hogy a bántalmazás nem az ő szégyenük vagy az ő felelősségük, és hogy joguk van segítséget kérni és elvárni.

Másrészt mi is be tudtuk bizonyítani, hogy nem élünk vissza az információkkal és a bizalommal.

A változás jele az is, hogy mára a köztudat részévé váltak olyan szavak és kifejezések, amelyek a felvilágosító tevékenységeink előtt magyarul nem is léteztek. A családon belüli vagy párkapcsolati erőszak kifejezéseket a NANE-n kívül gyakorlatilag senki nem használta az első széleskörű, 1999-es felvilágosító kampányunk előtt. Mostanra ezek jogszabályokban megjelenő kifejezések lettek, és az emberek mostanra hajlandóbbak beszélni arról, hogy történt velük valamilyen szisztematikus jellegű párkapcsolati vagy szexuális erőszak. De ennek feltétele volt az is, hogy legyenek rá szavaik: már beszélnek a különféle erőszaktípusokról, és az elkövetők cselekményeit is pontosabban tudják leírni. Ha akár a szakpolitikák, akár a jogalkalmazás követné a közvélemény változását, tehát ha legalább annyi átmenne a jogalkalmazóknak a társadalmi felvilágosító kampányainkból, amennyi a „hétköznapi embereknek” átmegy, már akkor lényegesen nagyobb biztonságba kerülnének az áldozatok.

Budapest, 2018. november 25. Résztvevõk a Nõkért Együtt az Erõszak Ellen Egyesület (NANE) Néma Tanúk elnevezésû felvonulásán a Parlament elõtti Kossuth Lajos téren, amelyet a nõk elleni erõszak felszámolásának nemzetközi világnapja alkalmából tartottak Budapesten 2018. november 25-én. A felvonulás a NANE 16 Akciónap – zéró toleranciát a nõk elleni erõszakkal szemben! elnevezésû rendezvénysorozatának nyitóeseménye. MTI/Balogh Zoltán

Mérce: Szóval lényegében a társadalmi változások folyamatban vannak, és arra várunk, hogy a politika lekövesse ezeket.

WJ: Tulajdonképpen igen, de ha a társadalom ezt nem várná el, akkor is kötelessége lenne a szakmapolitikának figyelembe venni ezeket a tudásokat. Ha egy bántalmazott utánaolvas, utánajár, értő segítséget kér, és felismeri, ki meri mondani, és a vele történtekkel világosan alá tudja támasztani, hogy módszeres bántalmazás áldozata, akkor megtette, ami tőle elvárható. Ha azok a szakemberek, akiknek elmondja (pszichológusok, szociális szakemberek, rendőrök, ügyészek, bírók), ezt nem mint egy megfogható jelenséget leíró szakszót kezelik, hanem mint egy légből kapott paranoid fantazmagóriát, és nem az eléjük tárt tényeken ellenőrzik, akkor nem tették meg, ami tőlük elvárható. Más szavakkal: ha a bántalmazottak többet tudnak arról, hogy a bántalmazás milyen magatartásokat és cselekményeket fed le, és miket nem, miről ismerszik meg, milyen következményei lehetnek felnőttre és gyerekre, és melyik bántalmazási formának mi a neve, mint a szakemberek, akkor ott a szakembereknek még sok tanulnivalójuk van.

Mérce: Akkor ebben segíthetne az Isztambuli egyezmény? Tudom, hogy régóta húzódik, de időről időre újból előkerül a ratifikálása, valamint Varga Judit legutóbb hétfőn utasította el, hogy bármilyen módon ez megtörténjen.

Az Európa Tanács Nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és hatékony kezeléséről szóló egyezményét (amit szokás röviden Isztambuli egyezménynek hívni) szeretik mindenféle módokon félremagyarázni. Azt gondolom, hogy vannak, akik jóhiszeműen, mert nem értik vagy nem tudják, és vannak, akik rosszhiszeműen belemagyaráznak mindenféle marhaságot, ami nincs benne. A belemagyarázás főként a gender kifejezés körül szokott forogni, és persze kiválóan alkalmas az egyezmény propagandisztikus politikai célú lejáratására. Amikor ezt egy politikai vagy szakmai döntéshozó műveli, akkor nekem inkább úgy tűnik, hogy számára ez egy kifogás, és valójában a nők elleni erőszak hatékony megelőzését és kezelését lehetővé tevő szakmapolitikai teendők alól akar kibújni.

A gender, avagy társadalmi nem, a társadalom működését megérteni segítő fogalom, egy szociológiai kifejezés. Azért találták ki, hogy értsük meg, hogy miért és hogyan is épülnek bele a társadalomba, a különféle intézményeinkbe és gondolkodásunkba az elnyomó sztereotípiák, amelyek a nők társadalmi hátrányait és a férfiak társadalmi előjogait fenntartják.

A gender tehát gyakorlatilag annyit jelent, hogy vannak sztereotipikus elvárások a férfiak és nők, fiúk és lányok felé, amelyeknek ha valaki nem felel meg, akkor légkalapáccsal visszapüfölik a helyére, ezekbe az elvárásokba. Az Isztambuli egyezmény létrehozóinak volt mersze kimondani ezt az évtizedek óta ismert tényt, és ezért is tartalmaz például előírásokat az ezeket a sztereotípiákat végre csökkentő társadalmi szemléletváltozást segítő programokra. Az nem egy rossz bizonyítvány egy országról, hogyha vannak bizonyos emberi jogi alapelvek, amelyeknek nem felel meg, viszont kiteszi magát annak, hogy ezzel kapcsolatban őt vizsgálhatják, ellenőrizhetik és ha kell, számon is kérhetik.

Sőt: az a jó bizonyítvány egy országról, ha nyilvánvalóvá teszi, hogy állami akarat és cél ezeknek megfelelnünk, annak elismerése mellett, hogy az élet, az emberek, az államok és az intézmények nem tökéletesek, és még van mit javítani. Javítani akkor lehet, ha kiderül, hogy pontosan mi a baj a jogszabályokkal, a jogalkalmazásban, a szakmai eljárásokban, és ha számonkérhető vállalásokat teszünk ezekkel kapcsolatban. Amíg ezek nem számonkérhetőek, addig hiába derül ki, hogy mi a gond velük.

Mérce: Kedden jelentette be a győri kettős gyerekgyilkosság kapcsán Baranyi Krisztina, hogy krízislakás-hálózatot akar létrehozni. Mit gondolsz erről, illetve tudnál mesélni kicsit arról, hogy milyen szerepet látnak el ezek az állami ellátórendszerben?

WJ: Örülök ennek a kezdeményezésnek, remélem, megvalósul. Az is fontos, hogy szakszerűen valósuljon meg. Erről egy kézikönyvet egyébként mi is írtunk 2004-ben egy nemzetközi projekt keretében, és el is küldtük az akkor működő anyaotthonoknak és családok átmeneti otthonainak. Ez is egy szakmai tudás, nem tudjuk, hogy mennyire használták eddig, visszhang nem nagyon jött rá. Remélem, hogy legalább ennek az új kezdeményezésnek a során használni fogják.

A krízishelyeket még 2006-ban kezdték el kifejleszteni, és az elképzelés az volt, hogy legyen Magyarországon olyan hely, ahol a bántalmazottak a gyerekeikkel azonnal és hirtelen krízishelyzet esetén el tudnak menekülni. Akkor hat úgynevezett krízisközpontot, illetve titkos menedékházat hoztak létre. Először talán 40 férőhelyet alakítottak ki, aztán egy ideig 70 volt, aztán fölfejlesztették 100-ra, a következő kormányzat lefejlesztette 70-re, aztán visszafejlesztette százra. Ez arra jó, hogy mindig, amikor a lefejlesztésből épp felfejlesztik, akkor utóbbival el lehet büszkélkedni, miközben hosszútávon és érdemben nincs változás. Már csak azért sem, mert egy tízmilliós lakosú országnak az Európa Tanács számításai szerint 1000 bántalmazottnak (plusz a gyerekeiknek) kellene férőhelyet biztosítania, nem száz körülinek, és nem kétszer 28 napra, mint ahogyan az jelenleg Magyarországon szabályozva van, hanem bármeddig, ameddig szükséges.

Most a nyilatkozatok szerint nyolc úgynevezett titkos menedékház van, de hogy ezekben pontosan mennyi férőhely van, mennyi személyt látnak el, és például milyen biztonsági intézkedésekkel (mivel a hely nem válik biztonságossá pusztán attól, hogy titkosnak nevezik), arról nincsenek ellenőrizhető adatok.

Hogy ezen mennyit változtatott az a nyilatkozatok szerint több, mint nyolcmilliárd forint európai uniós forrás, amit hirtelen erre a célra végre megtaláltak 2016-ban, és amit természetesen kiemelt (azaz kormányzatilag kijelölt pályázóknak versenyeztetés nélkül nyújtott) projektek keretében terveznek elkölteni, azt még nem lehet tudni. Ekkor az történt, hogy egy röviddel azelőttig még vitorlás egyesületként működő nonprofit Kft. ugyanebben az évben megkapta a Családbarát Ország elnevezést és – egyebek mellett – a családon belüli erőszakkal kapcsolatos szakmai, pénzügyi és praktikus teendők koordinálását.

Korábban, még 2010 előtt, például az OKIT segélyvonal 50 millió forintból való létrehozásakor, vagy a krízisférőhelyek kialakításakor persze a szocialisták is hasonlóképpen jártak el, bár ők inkább csak azért, hogy a létrehozandó intézmények feletti szemléletmódbeli irányítást a kezükben tudják. De hát akkor még nem is volt szó ekkora pénzekről. Nagyságrendekben volt különbség, de attitűdben, hozzáállásban kevéssé.

Fotó: A Néma Tanúk felvonulása a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen részeként 2018.11.25. / Markoszov Szergej, Mérce

Mérce: Az ilyesfajta aktivizmusban és ebben a szakmai közegben könnyű kiégni – a NANE-ből az alapító tagok már kikoptak, te vagy az egyik legrégebbi aktivista a szervezet munkájában. Mi hajt téged még mindig?

WJ: Pillanatnyilag engem az hajt, hogy sok az okos, ötletekkel és kezdeményezőkészséggel teli, nagyon elkötelezett fiatal. Már van a fiatal nőknek egy elég nagy aránya (persze mindig lehet tovább javítani az arányt!), akiket nem lehet megvezetni, és nem olyan könnyű őket a sztereotip nemi szerepelvárásokba beszuszakolni, nem annyira hagyják magukat. Megkérdőjeleznek sztereotip (gender!) elvárásokat, elfogadhatatlannak tartanak szexista megnyilvánulásokat, akár attól függetlenül is, hogy ők maguk feministának nevezik-e magukat vagy sem. Van a fiatal generációban egy tudatosság, amit tényleg nagyon jó figyelni.

Ami a kiégést illeti, azzal kapcsolatban állandóan vacillálok, hogy kiégtem-e vagy nem égtem-e ki, de az biztos, hogy nekem nehéz újra meg újra megélni, hogy a szakpolitikai döntéshozások és gyakorlat terén mindig mindent a nulláról újra kell kezdeni. Egy szakma akkor tud fejlődni, ha nem kell minden évben vagy akár négyévente feltalálni a spanyolviaszt.

A matematika is elég rosszul állna, ha újra meg újra rá kéne jönni a Pitagorasz-tételre.

Amit mi képviselünk, az egy minimum negyven éve gyűlő szakmai tudás, ami nem is olyan bonyolult, mint a matematika, viszont az nem segít, ha ezt minden alkalommal úgy kezeli bármilyen szakmai vagy politikai közeg, mintha ez valami vadonatúj dolog lenne.

Sokszor az örömeimet például abban tudom mérni, hogy egy hatóság hajlandó-e felülbírálni a saját nagyon abszurd, elhibázott korábbi döntését. De olyan is volt már például, hogy hívó azt mondta, hogy két éve hurcolta magával mindenféle rejtekhelyeken a telefonszámunkat, amit egy szórólapon kapott, amikor egyszer az utcán standoltunk valami nőnapon… És most úgy döntött, hogy akkor végre mégis felhív minket. Amikor az ember évekig megy az utcán szórólapozni és mindig csak fázik, de aztán történik egy ilyen, akkor jó hallani, hogy volt értelme.

Címlapkép: A Néma Tanúk felvonulása a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen részeként 2018.11.25. / Markoszov Szergej, Mérce
Olvass tovább!