Az 1989 augusztusi magyar–nyugatnémet egyezményt jóval gyakorlatiasabb szempontok határozták meg, mint amennyit az azóta eltelt években tartott ünnepi szónoklatok hajlandók voltak elismerni.
A dokumentumok alapján a Német Szövetségi Köztársaság összesen 150-200 millió márkát fizethetett a magyar-osztrák határon átkelő keletnémet menekültért.
A Márki-Zay-jelenség nem más, mint igénybejelentés az Orbán-rendszer folytatására, mérsékelt(ebb) neokonzervatív eszközökkel és Orbán nélkül.
A beszédekből nem maradhatott ki az előválasztáson és a választáson való részvételre való buzdítás sem.
Az 1989 – A Global History of Eastern Europe egyik szerzőjével, James Markkal beszélgettünk.
A spontánul lázadó népi erőnek ez a spektákuluma olyan felejthetetlenül rémítő a fönnálló polgári társadalom (a tőkés establishment) számára, hogy a romániai forradalmat azóta is rágalmazni kell (vagy a sose létezett romániai „kommunizmus” elleni öntudatos föllépéssé stilizálni).
A ceaușescu-i éveket románok és magyarok egyformán megszenvedték, és ez a közös szenvedés kellő alapot adott az 1989 decemberi szolidáris éhséglázadáshoz, majd rögtön utána a kollektív eufóriához.
Mit értettek a liberalizmus fogalma alatt, és mit tartottak a liberális demokrácia magyar programjának a szabad demokraták emblematikus férfi képviselői?
Konzervatívok kezdeményezték, liberálisok hozták össze, és a szakszervezetek is együttműködtek velük.
A kereken három évtizeddel ezelőtt, 1989. március 15-én megfogalmazott célok és ideák a média (és persze a közélet legtöbb) területén ma sok szempontból messze vannak a valóságtól, sőt a valóság inkább az akkori, kifogásolt és elutasított állapotokhoz áll közelebb.
