Bár az Európai Unióval való viszonyuk jogi értelemben sok esetben igencsak bonyolult, de Franciaország tengerentúli területeinek (melyek összesítette lakossága körülbelül 2,2 millió fő, területük pedig meghaladja a 120 ezer négyzetkilométert) lakói szintén részt vehetnek az európai parlamenti választásokon.
A Franciaország európai területéről közel 20 ezer kilométerre, a csendes-óceáni Melanézia térségében található Új-Kaledóniában az EP-választás rendkívüli körülmények között zajlott, köszönhetően a 270 ezres lakosságú szigetcsoportot május közepe óta megrázó politikai válságnak, melyhez foghatót az 1853 óta francia fennhatóság alatt lévő térség a nyolcvanas évek óta nem látott.
Az elmúlt egy hónapban rendszeresek voltak az útblokádok, a gyújtogatásba és fosztogatásba hajló zavargások, a fegyveres összecsapások a függetlenségpártiak és a függetlenségét ellenző, önszerveződő fegyveres milíciák között (Új-Kaledónia a világ egyik legfelfegyverzettebb térsége, a lakosság körülbelül fele rendelkezik legálisan vagy illegálisan lőfegyverrel).
🇫🇷🇳🇨 Les affrontements avec les forces françaises se poursuivent en Nouvelle-Calédonie.
📰 Flash Info
👤 👉🏻 Pour rester informé, suivez @Realnews829984 #NouvelleCalédonie #Nouméa #affrontements #émeute #info #news #actu #Macron #attal #France #colon pic.twitter.com/Gyxx0GTm24— Flashinfo (@Realnews829984) May 22, 2024
A már nyolc halálos áldozatot követelő zavargások azután robbantak ki, hogy a francia Nemzetgyűlés megszavazta azt az alkotmánymódosítást, melynek értelmében a szigetcsoporton legalább tíz éve élő francia állampolgárok is részt vehetnének az új-kaledóniai helyi törvényhozás, a Kongresszus összetételét indirekten meghatározó tartományi választásokon. Ezeken a választásokon jelenleg csak azok vehetnek részt, akik már 1998-ban is tíz évnyi új-kaledóniai tartózkodást tudtak felmutatni, illetve akik ilyen választópolgárok gyermekei.
Ezt a korlátozást azért vezették be, mert Új-Kaledóniában a gyarmatosítás kezdete óta nagyszámú európai telepedett le, előbb mint az itteni börtönkolóniára deportált fegyenc, majd mint szabad telepesek – melynek következtében az összefoglaló néven kanakoknak hívott őslakosok az 1970-es évekre kisebbségbe kerültek a lakosságon belül.
A kisebbségi lét lehetetlenné tette számukra, hogy népszavazás útján érjék el az általuk régóta vágyott függetlenséget, ami elvezetett a némi eufemizmussal csak „Események” (Les Événements) néven ismert, 1984 és 1988 között tartó kvázi polgárháborús helyzethez, ahol a függetlenségpártiak, és a nagyrészt, de nem kizárólag európai származásúak alkotta Franciaország-pártiak összecsapásának körülbelül 90 halálos áldozata volt.
A konfliktust lezáró, sok tekintetben példátlan politikai bátorságról tanúbizonyságot tevő matignoni és nouméa-i egyezményeknek hála az elmúlt 35 évben Új-Kaledóniában egy olyan békefolyamat zajlott le, melynek a sikeressége nem kis részben annak volt köszönhető, hogy az egymást váltó jobb-és baloldali francia kormányok mind igyekeztek semlegesnek maradni a függetlenségpártiak és francia fennhatóságot támogatók között zajló, a szigetcsoport jövőjéről szóló tárgyalásokban.
Ez a hozzáállás alapjaiban változott meg Emmanuel Macron hatalomba kerülése óta, az elnök 2021 óta számos olyan lépést tett, amelyek megágyaztak a mostani konfliktusnak.
Ezek közé a lépések közé sorolhatjuk például a 2021 decemberében tartott, a 2018-as és 2020-as után sorban harmadik népszavazást Új-Kaledóniai függetlenségéről, amelynek esetében a függetlenségpártiak a választás néhány hónappal történő elhalasztását kérték annak érdekében, hogy a kanak kultúra (mely a fent említett egyezményeknek köszönhetően intézményesen is elismertté vált) szokásai szerint meggyászolhassák a Covid-járványban elhunytakat és a gyászidőszak lejárata után valódi kampányt folytathassanak.
A francia kormány azonban megtagadta ezt a kérést, ezért a függetlenségpártiak bojkottálták a népszavazást, melyen végül a választók 96,5 százaléka elutasította a függetlenséget. Azonban a referendum legitimitását jelentősen megkérdőjelezi az a tény, hogy a részvétel kevesebb mint 44 százalék volt, szemben a 2020-as referendummal, amin a választók 85 százaléka vett részt, és amelyen 46,74 százalékuk a függetlenségre voksolt.
A mostani krízis miatt, melyre válaszul Párizs sok ezer rendőrt és katonát küldött Új-Kaledóniába, este hattól kezdődő kijárási korlátozást vezetett be és lezárta a szigetcsoport egyetlen nemzetközi repülőterét, sokáig kérdéses volt, hogy megtarható lesz-e az európai parlamenti választás. Bár a voksolás eltörlésére végül nem került sor, de így is komoly feszültségek övezték a választást, melyen (szemben a tartományi választásokkal) minden európai uniós állampolgár részt vehet.
A főbb utakat elzáró útblokádok miatt sok szavazó képtelen volt a lakhelyéhez legközelebbi szavavazókörben voksolni, a főváros, Nouméa szomszédságában található Dumbéa-ban (ahol a lakosságnak körülbelül azonos részét teszik ki az európaiak, a kanakok és a polinéziai francia tengerentúli területről, Wallis-és-Futuna-ról származó új-kaledóniaik) pedig néhány napja ismeretlen személyek felgyújtottak egy iskolát, ami szavazókörként funckionált volna. A főváros térségében több helyen összecsaptak az oszlatógránátokat bevető rendvédelmi szervek és a kövekkel felszerelkezett függetlenségpárti tüntetők.
Érdemes azonban hozzátenni, hogy hasonlóan a korábbiakhoz, az idei EP-választás a lakosság többségét nem igazán mozgatta meg. A függetlenségpártiak a távolmaradásra buzdítottak, mivel óceániaiként nem látják értelmét a részvételnek egy Európát érintő választáson, de nem túl nagy az érdeklődés a függetlenséget ellenzők körében sem, akik közül sokan már egy évszázada Új-Kaledóniában élnek és így kevéssé érzik magunak közelinek az uniós választási küzdelmet.