A harmadik köztársaság 1989. október 23-i kikiáltása óta ez a kilencedik alkalom, hogy a magyarországi választópolgárok az Országgyűlés összetételéről, és így közvetetten a választás után felálló kormány összetételéről szavazhatnak. Ezzel kapcsolatban apró, demokráciánk állapotáról önmagában keveset eláruló érdekesség, hogy a visegrádi országok közül Magyarország az egyetlen, ahol az összes törvényhozás kitöltötte mandátumát, és nem volt szükség előrehozott választások kihozására – erre a mutatványra egyébként a tágabban értelmezett keleti blokk országai közül is csak néhányan voltak képesek.

A mai voksolásra való tekintettel úgy gondoltuk, hasznos lehet egy rövid áttekintést adni a korábbi választások eredményeiről és a kampányok legfontosabb mozzanatairól.

2018: Amikor Simicska „atombombája” helyett a harmadik kétharmad hullott az országra

Csalfa, vak Remény! / Kit teremt magának / A boldogtalan, / S mint védangyalának, / Bókol úntalan. / Síma száddal mit kecsegtetsz? / Mért nevetsz felém? / Kétes kedvet mért csepegtetsz / Még most is belém? 

Ha Csokonai Vitéz Mihály felvilágosodás korabeli költő helyett jelenlegi ellenzéki szavazó lenne, akkor a fenti sorokat a szerelmi élete helyett a 2018-as országgyűlési választásokról is írhatta volna. A legutóbbi voksolás előtt ugyanis a kormánnyal nem szimpatizáló szavazók egyre inkább elkezdtek bízni a kormányváltásban. Ez a 2014-2018 közötti parlamenti ciklus egyes eseményei alapján megalapozottnak tűnt, azonban az április 8-i választás estéjén könyörtelenül köszöntött be a rideg valóság a lakosság Orbán Viktor távozását kívánó fele számára.

Az egyik indok, amiért a Fidesz bukásában vagy legalább jelentős visszaszorulásában reménykedhettek az ellenzéki szavazók, a 2015-ös időközi választások voltak, melyeken elolvadt a Fidesz fél évtizede bombabiztos alkotmányozó többsége.

Az első ilyen választásra 2015. február 22-én került sor, miután a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor az országos politikát hátrahagyva Brüsszelbe igazolt, hogy a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság biztosaként dolgozzon. A komoly tét miatt nagy médiafigyelemmel kísért választáson a jobboldali-liberális, piaci fundamentalista nézetei ellenére a baloldali pártok többsége által támogatott, függetlenként induló Kész Zoltán győzelmével végződött, ezzel pedig megszűnt a Fidesz kétharmada.

A megyeszékhelyen a kétharmad-bontó időközije után nem sokkal, 2015. április 12-én Veszprém megye 3-as számú, egyéni választókerületében született ellenzéki győzelem, amikor Tapolcán a Jobbik jelöltje, Rig Lajos felülkerekedett fideszes ellenfelén – az akkor már javában „néppártosodó” párt ezzel megszerezte története első egyéni mandátumát.

Szintén 2015-ben történt a híres-hírhedt „G-nap” is, amikor a nagyobbik kormánypárt anyagi hátországát megteremtő nagyvállalkozó, Simicska Lajos szembefordult egykori szövetségesével, Orbán Viktorral. A G-nap után a Simicska tulajdonában lévő médiabirodalomhoz tartozó sajtótermékek – Hír TV, Magyar Nemzet, Heti Válasz, Lánchíd Rádió – is erősen kormánykritikus alapállást vettek fel, valamiféle ellensúlyt teremtve ezzel a kizárólag a hatalom álláspontját képviselő közmédiával és a többi Fidesz-közeli sajtótermékkel szemben.

2017 elején pedig jött a NOlimpia-kampány, egy új ellenzéki párt felemelkedéséhez vezetve (Momentum) – a magát a rendszerváltás után született fiatal generáció képviselőjeként pozicionáló párt néhány hét alatt 266 ezer ajánlást gyűjtött össze annak érdekében, hogy népszavazás döntsön a kormány olimpiaszervezési céljairól.

Az országgyűlési választások előtt alig hat héttel egy fontos fideszes fellegvár is elesett Csongrád-Csanád megye második legnagyobb városában, Lázár János szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen, ahol az időközi polgármester-választást nagy többséggel nyerte az összes ellenzéki párt támogatását bíró független jelölt, Márki-Zay Péter.

Ebben a sikerszériában az ellenzéki pártok egyetlen dolgot felejtettek el: levonni a 2014-es választás tanulságát, mely egyértelműen rámutatott, hogy csak az összefogás valamilyen formája teremtheti meg győzelmük legalább elvi szinten elképzelhető esélyét.

A ciklus nagy részét az ellenzéki pártok többsége saját arcélük erősítésével töltötték. Ennek fontos mozzanata volt az önálló miniszterelnök-jelöltek felépítése. A Jobbik nagy reményeket fűzött vezetőjük, a párt radikális elemeit háttérbe szorítani igyekvő Vona Gábor személyéhez, akit mint mérsékelt jobboldali, a Fideszben csalódott szavazókat is megszólítani képes karakterként igyekeztek felépíteni. A jobbikos politikus ezzel hamar a propagandamédia első számú célpontjává vált, rendre születtek azok az utóbb gyakran bírósági ítéletek szerint is hazug lejáratóanyagok, melyek Vona vélt szexuális irányultságát firtatták, vagy azt terjesztették róla, hogy az iszlám vallás követője.

A szocialisták a komoly helyi beágyazottsággal rendelkező politikusaik országos politikába való bevonásával kívánták újjáépíteni magukat. Ennek első lépéseként 2016-ban a párt elnökévé választották a Budapest XI. kerületét korábban két cikluson át vezető Molnár Gyulát. Az MSZP 2017 májusában miniszterelnök-jelöltet is választott Botka László, Szeged népszerű, pozícióját a 2010-es fideszes tarolás idején is megőrző polgármesterének személyében.

A vagyonosabbak megadóztatását ígérő és Gyurcsány Ferenccel való szoros együttműködést ellenző Botka azonban néhány hónapon belül visszaadta a kormányfőjelölti megbízatását, mivel úgy ítélte meg, hogy nem bírja pártja támogatását. A szocialisták ezután végső elkeseredettségükben felkérték Karácsony Gergelyt, Budapest XIV. kerületének polgármesterét és az Együttel szakító Párbeszéd társelnökét, hogy vállalja a miniszterelnök-jelölti szerepet, melyre ő végül rábólintott.

Az LMP háza táján is komoly változásokat hozott a ’14–’18 közötti ciklus. A párt legemblematikusabb politikusa,  a 2002-2010 között kormányzó pártokkal való együttműködésért nem túlságosan rajongó Schiffer András 2016-ban visszavonult a politikától. Helyét Szél Bernadett és a Fideszt a korrupciós ügyei miatt 2014-ben otthagyó Hadházy Ákos vette át. Az LMP miniszterelnök-jelöltjéül Szél Bernadettet választotta, akivel úgy vélték, képesek lesznek jelentősen megnövelni az évek óta a bejutási küszöb körül egyensúlyozó párt népszerűségét.

Ennyi potenciális kormányfő mellett nem is csoda, hogy az ellenzéki formációk elutasították azt az összefogást, melynek az idei választás esetében lehetünk tanúi. A leginkább szervezett együttműködés a DK és az MSZP-Párbeszéd szövetség tagjai között alakult ki, ami kimerült az egyéni választókerületek egymás közötti felosztásában. A Szél-Hadházy duó vezette LMP, és a politikai paletta legújabb szereplőjének számító Momentum csak néhány helyen volt hajlandó visszalépni ellenzéki riválisai javára – a választási győzelmében biztosnak tűnő Jobbik erre egyik körzetben sem volt hajlandó.

Látván a kormánypárti potentátokat leváltani kívánó ellenzéki jelöltek nagy számát, a végén a civilek próbáltak igazságot tenni abban, hogy a kormányváltást akaró szavazóknak melyik körzetben melyik jelöltet érdemes támogatnia.

Az egyik ilyen esélyesjelölt-kereső kezdeményezés a Partizán műsorvezetőjéhez, Gulyás Mártonhoz köthető Közös Ország Mozgalom volt, amely közvélemény-kutatásokkal igyekezett megtalálni a legnagyobb támogatottsággal rendelkező ellenzéki jelöltet, illetve vitákat is szerveztek az indulók között.

Végül azonban a 2018-as választáson zsinórban harmadjára is kétharmados győzelmet aratott a Fidesz-KDNP pártszövetség.

A ciklus nagy részét menekültellenes retorikára építő kormánypártok a határon túli levélszavazatokkal együtt 49,27 százalékot szereztek, vagyis számottevően növelték a támogatottságukat a négy évvel korábbi szinthez képest. Ami ennél is megalázóbb volt az ellenzék számára, hogy bár összességében a 2014-hez képest öttel kevesebb, 91 egyéni választókerületen végeztek az élen a kormánypártok, de eközben három hivatalban lévő ellenzéki képviselőt is kiütöttek a nyeregből: alumaradt kormánypárti kihívójával szemben Varga László MSZP-s képviselő, valamint a két Veszprém megyei időközi győztes, Kész Zoltán és Rig Lajos is.

A Jobbik 8 év parlamenti jelenlét után végül megszerezte a legnagyobb ellenzéki párt titulusát, ám 19,06 százalékos listás eredményük egy százalékkal elmaradt a ’14-eshez képest és csupán egyetlen helyen, a Dunaújváros központú Fejér megye 4-es körzetében arattak egyéni győzelmet.

A dobogó harmadik helyén az MSZP-Párbeszéd végzett 11,91 százalékos eredménnyel, ami már csak azért sem számított jó eredménynek, mert közös indulásuk miatt, a két párt listájára 10 százalékos bejutási küszöb vonatkozott. A Karácsony Gergely mögött felsorakozó pártok az egyéni körzetes győzelmeikkel vigasztalódhattak, már amennyire 8 választókerület elnyerésével vigasztalódni lehet. Az MSZP újrázott Szegeden, Zuglóban, Kispesten, Pesterzsébeten, valamint  az örökös fellegvárának számító XIII. kerületben – meglévő egyéni képviselőikhez csatlakozott még a dél-budaiak szívét elnyerő Molnár Gyula pártelnök, valamint Kunhalmi Ágnes is behúzta azt a XVIII. kerületet, ahol négy évvel korábban rettentő szoros versenyben maradt alul. A szocialistákkal szövetséges Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea behúzta Óbudát, valamint megválasztása után a zöld párt frakciójához csatlakozott Pécs ellenzéki pártok által támogatott független képviselője, Mellár Tamás is.

5,37 százalékos listás eredményével a DK is bejutott az Országgyűlésbe, ráadásul a VI-VII. kerületét képviselő inkumbensük, Oláh Lajos mellé két másik DK-s politikus is csatlakozott Újpestről és Rákospalotáról.

Az LMP ugyan növelni tudta a támogatottságát – listán 7,06 százalékot ért el a párt, ami alig maradt el a 2010-es eredményüktől – de egyéniben csak Budapest belvárosában tudtak nyerni, köszönhetően annak, hogy a többi baloldali-liberális párt visszalépett jelöltjük, Csárdi Antal javára.

3,16 százalékos támogatottságával azonban nem jutott be a parlamentbe a Momentum, hasonlóan az 1,79 százalékot szerző Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz.

A ’18-as voksolás legnagyobb ellenzéki vesztese azonban minden kétséget kizárólag az Együtt volt. Miután a pártalapító Bajnai Gordon a 2014-es választási vereség után visszavonult a politikától, a párt nem tudta megőrizni támogatottságát, és mindössze 0,68 százalékot kapott listán, melynek következtében a kampánytámogatásokat is vissza kellett fizetniük. A párt színeiben politizáló Szabó Szabolcs az ellenzéki visszalépéseknek hála azonban újból behúzta Csepelt, ahol már 4 évvel korábban is sikerrel indult a Fidesz ismert politikusával, Németh Szilárddal szemben.