Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nagy csata dúl Hódmezővásárhelyen, a romák is nagy számban szavaznak

Ez a cikk több mint 1 éves.

Hódmezővásárhely

„Nagyon sokan jönnek, romák-nem romák vegyesen!”

– közölte Búza Károly az 1 Magyarország Kezdeményezés facebookos élő bejelentkezésében Hódmezővásárhelyről.

A Csongrád-Csanád 4-es választókerület valóban eposzi küzdelemnek ad helyszínt, itt mérkőzik meg ugyanis egyéniben az Egységes Ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, valamint a Fidesz korábbi vásárhelyi polgármestere, Lázár János.

„Nagyon sok roma megy el itt Hódmezővásárhelyen szavazni. Ez köszönhető a mi munkánknak is, hiszen mindenhol ott voltunk, mindenhol tájékoztattunk, és köszönhető annak is, hogy fórumokat hoztunk létre, ahol a parlamenti jelöltek is jelen voltak”

– mondta Búza.

A választási megfigyelőként is működő Búza arról is beszélt, hogy nagyon sokan családilag érkeznek a szavazókörökbe, ami „egy nagyon jó dolog”.

Korábban egyébként többek között Búza Károly felszólítására kért bocsánatot Tóth Péter szegedi jobbikos politikus korábbi erősen meleg-, roma- és zsidóellenes kijelentései miatt.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a héten nyílt levelet fogalmazott meg az 1 Magyarország Kezdeményezés a parlamenti választásokon elinduló pártoknak, képviselőjelölteknek és roma szavazóknak címezve, miután tegnap este értékelték a pártok programját és az induló jelöltek szegény és roma közösségekhez kialakított viszonyát. Levelükben köszönetet mondanak mindazon politikusoknak, akik elfogadták a meghívást és elmentek a kezdeményezés által szervezett vitákra és érdemi párbeszédet alakítottak ki a roma közösségekkel.

„Sajnos azt is tapasztaltuk, hogy – pártállástól függetlenül – a jelöltek és a pártok sokszor nem reagáltak a Romák 1 Magyarországért Kiáltványban megfogalmazott követeléseinkre és nem tanúsítottak érdeklődést a roma szavazók szükségletei és javaslatai iránt, ezzel szemben több civil szervezet támogató nyilatkozat mellett állt ki a roma szavazók követelései mellett.”

Levelükben kitérnek arra is, sem Orbán Viktor, és sem Márki-Zay Péter nem fogadta el meghívásukat egy nyilvános beszélgetésre. Üdvözlik mindkét oldal roma jelöltjeit, de sajnálatukat fejezik ki, hogy ők sem fogadták el a meghívásukat az értékelő beszélgetésre.

A Mércén szorosan követjük az 1 Magyarország Kezdeményezés eseményeit, vitáit és szakértői beszélgetéseit. Így közvetítettük az előválasztás során közel 20 körzetben tartottak lakossági fórumot, ahol az egyesült ellenzék egyéni jelölti pozíciójára pályázók vitatkoztak egymással, illetve az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekkel készült beszélgetéseiket is élőben követhettétek a Mérce oldalán.

(Kiemelt képünk illusztráció)
Címlapkép: MTI/Rosta Tibor