Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan segíti a választási rendszer a Fidesz hatalomban maradását?

Tagadhatatlan, hogy az elemzők jelentős részben azért jósolták előzetesen a regnáló kormánypártok választási győzelmét, mert üzeneteikkel, kampányukkal több embert tudtak megszólítani, mint az Egységben Magyarország szövetség tagjai.

Azonban nem árt elfelejteni, hogy az idei voksolást szabályozó választási rendszer eleve a Fidesz-KDNP-nek kedvez – nagyrészt egyébként pont ez a rendszer vezetett oda, hogy az ellenzéki pártok, sutba dobva a köztük feszülő ideológiai ellentéteket, az összefogás mellett döntöttek.

A választásra való tekintettel úgy gondoltuk, érdemes röviden feleleveníteni, milyen rendszerben zajlottak a 2014 előtti országgyűlési választások, illetve hogy mik a jelenlegi szisztéma legfőbb jellemzői.

Hibái ellenére egy alapvetően fair rendszerben zajlottak a választások 2014 előtt

A rendszerváltáshoz közeledvén komoly vita tárgyát képezte, hogy milyen rendszerben kéne lebonyolítani az 1990-ben 45 év után először valóban szabadon megtartott országgyűlési választást. Az ellenzéki pártok és a pártállam képviselői alkotta, a rendszerváltás főbb gyakorlati kérdéseit kidolgozni hivatott Nemzeti Kerekasztal igen megosztottnak bizonyult a választási rendszer kérdését illetően. Az MSZMP és az SZDSZ az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában használt, tisztán egyéni körzetekre építő rendszer mellett tette le a garast, míg a KDNP és a kisgazdák egy olyan, tisztán listás mandátumokon alapuló szisztémát szerettek volna meghonosítani, melyhez hasonló például Skandináviában, a Benelux-államokban vagy éppen Izraelben használnak. A felek végül egy kompromisszumos megoldás mellett döntöttek.

A 386 fősre tervezett Országgyűlésbe 176 képviselő az egyéni választókerületekből érkezett, a maradék 210 listás mandátum kiosztása viszont kevésbé fix módon történt: a 20 területi listáról (a 19 megye+ Budapest) maximum 152 képviselő  juthatott be, míg az országos listákról legfeljebb 58 képviselőhely volt kiosztható –ezeknek a mandátumoknak az elosztása attól függött, hogy a pártok milyen arányban részesültek a közvetlen választás útján kiosztott területi listás és a töredékszavazatok száma alapján kiosztott országos listás képviselőhelyekből. A listás mandátumok megszerzésének előfeltétele az volt, hogy egy párt országos eredménye meghaladja a kezdetben 4, 1994-től pedig 5 százalékos bejutási küszöböt.

Fontos jellemzője volt még a 2014 előtti rendszernek a kétfordulósság. Azokban az egyéni választókerületben ahol az első megmérettetés alkalmával egyetlen jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, egy második fordulóra is sor került (általában két héttel később), melybe a legalább 15 százalékot elérő jelöltek juthattak be. Ez alkalommal már a szavazatok relatív többségének megszerzésével is képviselő válhatott az emberből. A területi listás választást csak akkor kellett megismételni a második fordulóban, ha az elsőben a szavazók több mint fele távol maradt – ilyen utoljára 1998-ban fordult elő két megye (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) esetében.

Az egyéni választókerületek 2014 előtti elosztást jellemezte, hogy a népesebb városok és budapesti kerületek néha egymagukban annyi képviselőt küldtek az Országgyűlésbe, mint teljes megyék: Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye, a 2001-es népszámlálás idején 184 ezres Miskolcnak ugyanúgy négy képviselőhely járt a parlamentben, mint az akkor még 220 ezres Nógrád megyének

Az ország legnépesebb városának számító Budapest súlya az előző rendszerben megválasztott törvényhozásban jóval nagyobb volt a mainál, a főváros a jelenlegi 18 helyett 32 választókerületre volt osztva (valamint a a pártok eredményétől függően akár 28 területi listás mandátum is kiosztható volt Budapesten).

A 2014 előtti választási rendszerről elmondható, hogy olyan mandátumelosztást eredményezett, amely viszonylag pontosan lekövette a választás alakulását.

Az 2006-os magyarországi választások eredményei

Kivételek persze itt is voltak: az 1994-es választáson a Horn Gyula-vezette MSZP hiába szerezte meg a területi listás mandátumok csupán 32,99 százalékát, a második fordulóban akkora győzelmet arattak az egyéni választókerületekben, hogy végül 209 mandátumot szereztek, tehát önmagukban is ők adták a Kossuth téri kupolás épületben ülő képviselők többségét. De említhetnénk még a 2010-es választást is, amikor a Fidesz-KDNP listája a voksok 52,7 százalékát gyűjtötte be, ám köszönhetően annak, hogy az Angyalföldön és Edelényen kívüli Magyarország összes választókerülete narancsba borult, Orbán Viktor kétharmados parlamenti felhatalmazással alakíthatta meg második kormányát.

A kormánypártok elhozták hazánkba Amerikát – már ami az aránytalan választási rendszert illeti

„Nézd, ha lenne egy esélyed, egy lehetőséged/ Hogy elérj mindent amire valaha vágytál/ Megragadnád, vagy hagynád hogy kicsússzon a kezeid közül?”

-tette fel a kérdést az Eminem művésznéven ismert amerikai rapper, Marshall Bruce Mathers a Lose yourself című 2002-es számában. A 2010-ben kétharmaddal hatalomra kerülő Fidesz-KDNP válasza erre a kérdésre egy határozott igen volt, amit tükröz az is, ahogyan átszabták az országgyűlési voksolások alkalmával használt választási rendszert. A kormánypártok által 2011-ben elfogadott új rendszert egyébként részben az a tény igazolta, hogy már az Alkotmánybíróság is finoman jelezte, hogy a ’90 óta érvényben lévő választókerületi felosztás nem tükrözi megfelelően a magyar lakosság területi eloszlását, ezért mindenképpen időszerűvé vált a kerületek átrajzolása.

Azonban a Fidesz és a KDNP ennél tovább mentek, és tulajdonképpen a választási rendszer minden elemében komoly változásokat eszközöltek.

Jellegét tekintve a rendszer továbbra is vegyesként írható le, vagyis megmaradtak a listás és egyéni mandátumok is. A listás voksolás esetében azonban komoly változást jelent a visszalépésekre lehetőséget biztosító második forduló, és a területi listák megszűnése, melyeket az országos pártlisták váltottak fel – ilyen módon 93 mandátum szerezhető a 199 tagú Országgyűlésben. Jelentősebb változás történt az egyéni mandátumokat illetően: számuk a korábbi 176-ról 106-ra csökkent, ami önmagában még nem is jelent problémát – a gond a körzetek kialakítási módjánál kezdődik.

A kormánypártok ugyanis az új OEVK-k kialakításával az Egyesült Államok egyik legkevésbé kellemes hagyományát, a  gerrymanderinget honosították meg hazánkban.

gerrymandering lényegében a választókerületek oly módon történő átszabását jelenti, hogy az tisztességtelen előnyhöz juttasson egy pártot.  Gerrymandering alapvetően két módon történhet meg. Az egyik esetben, hatalmuk megtartásába érdekében ettől az igen tisztességtelen eszköztől sem visszariadó döntéshozók egyetlen körzetbe zsúfolják a velük nem szimpatizáló térségeket, így csökkentve az ilyen „ellenzéki” választókerületek számát. A gerrymandering másik válfaja pedig arra törekszik, hogy kiegyenlítse az esélyeket olyan városrészek/települések egy választókerületbe forrasztásával, melyeket egymástól radikálisan eltérő pártpreferenciák jellemeznek – például egy erősen ellenzéki nagyvároshoz annyi kormánypárti kistelepülést csatolnak, hogy a végén a hatalomban lévők induljanak nagyobb eséllyel.

A választókerületek 2011-es átszabásakor a Fidesz-KDNP a gerrymandering mindkét változatát bevetette.

Főleg Budapesten – ahol az új rendszer szerint a korábbi 32 helyett csupán 18 OEVK található – volt jellemző, hogy egymáshoz csatoltak olyan kerületeket, ahol a jobboldal kevés eséllyel rúg labdába. Jó példája ennek a főváros 5-ös számú egyéni választókerülete, amely a korábban önálló körzettel rendelkező VI. (Terézváros) és VII. (Erzsébetváros) kerületekből került kialakításra – vagyis a kormánypártok két ellenzéki választókerületből csináltak egy olyat, melyben az ellenzék hiába arathatja folyamatosan a nagyarányú győzelmeit, ha végül csak egyetlen mandátumhoz jut hozzá.

Az egymástól teljesen eltérő pártpreferenciájú települések összeboronálására számos olyan megyében látunk példát, ahol a nagyobb iparvárosok balra, míg a környező falvak hagyományosan jobbra voksolnak. Ez látszik például Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as, Ózd központú körzetében is: az egykor MSZP-s, újabban jobbikos iparvároshoz hozzácsaptak rengeteg olyan kistelepülést, melynek kormánypárti szavazói kiegyenlíthetik az ellenzéki érzelmű ózdiak által leadott voksokat.

Gyakran emlegetett példája a haza gerrymanderingnek Baranya megye 4-es számú, Szigetvár-központú körzete is, melyben nem kevesebb mint 174 település található – ahogy azt a 444 a legbizarabb választókerületekről szóló 2014-es összeállításában megjegyzi, ha egy jelölt fel szeretné keresni a választókerület minden települését, az egy több mint féléves projekt lenne.

A választókerület átszabásának fényében nem meglepő, hogy szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ellenzéki pártok akkor is kevesebb mandátumot szereznének a kormánypártoknál, ha az ő listájukra érkezne több szavazat.

Az országgyűlési egyéni választókerületek területi beosztása – 2011

Címlapkép: KSH