Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Azért tettem ki a molinót, hogy addig éljünk a demokratikus jogainkkal, amíg még vannak”

Ez a cikk több mint 1 éves.

Ha a figyelmes választópolgár az elmúlt héten akár kisebb, akár nagyobb települések utcáit járva arra lett figyelmes, hogy nemcsak a különböző plakátfelületeken és lámpaoszlopokon, hanem magánlakások kertjeiben, erkélyein, ablakaiban is felbukkantak az ellenzéki összefogás melletti szavazásra buzdító molinók, az nem a véletlen műve.

Az Egységben Magyarországért stábja a kampány utolsó hetére mintegy 900 aktivistának osztott ki valamilyen figyelemfelhívó eszközt (például táblákat, molinókat), hogy a háztartások szintjén is megnyomják a választás előtti hajrát. A 900 személyt abból a 10 ezer önkéntesből választották ki, akik a kampányt megelőzően ellenzéki aktivistának jelentkeztek.

Mivel a hazai politikai klímában nem kevés civil kurázsira vall, ha valaki nyilvánosan vállalja véleményét a járókelők és a szomszédok előtt, kíváncsiak voltunk, hogy mi motiválta az aktivistákat az ilyen típusú kampányolás felvállalásában. Kérdéseinkre Andrea, 51 éves gödi lakos válaszolt, aki a 2018-as ellenzéki vereség óta segít rendszeresen civil aktivistaként, majd 2021 tavaszától szerepet vállalt Dorosz Dávid, Pest megye 5-ös körzete képviselőjének választási kampányában. Az elmúlt egy évben részt vett az előválasztás lebonyolításában, a választás előtti pultozásban és kopogtatásban is.

Ellenzéki Molinó Andreáék gödi házán. Fotó: Andrea

„Azért tettem ki ezt a molinót, hogy emlékeztessem az embereket arra, hogy addig éljenek demokratikus jogaikkal, amíg vannak még jogaik”

– mondta Andrea, aki alapvetően azért vállalt aktív ellenzéki szerepet, mert elszomorítja,

„hogy a magyar társadalmat a gyűlölet bűzös mocsarába taszította az orbáni elnyomó rendszer”.

A gödi aktivista egyébként tavaly óta részt vesz a Nyomtass te is! mozgalom tevékenységében is.

„Három Pest megyei faluban terjesztem a kis szamizdatot hosszú hónapok óta, és mondhatom, folyamatában látom falusi honfitársainkon a változást hétről hétre. Kezdetben zárkózottak, bizalmatlanok és félénkek voltak. Manapság már vannak, akik az utcán sétálgatva kérik az újságot, és hálásan megjegyzik, hogy mennyire köszönik a munkánkat, és várják minden héten a friss híreket, mert már undorodnak az egysíkú és hazug kormánypropagandától. Sokan már fennhangon fel merik vállalni a véleményüket a szomszédaik előtt”

– mesélte.

A mostani kampányba szerinte azért is volt kötelessége beleállnia, mert az ellenzéki összefogás jelentős hátrányt szenved mind gazdasági, mind humánerőforrásban.

„Kezdetben emiatt rosszalló megjegyzéseket is kaptam a családom tagjaitól, de ma már elfogadták, hogy beleálltam ebbe a küzdelembe, bár anyukám most is nagyon félt”

– válaszolta kérdésünkre Andrea, aki azt mondja, a kék szalagot is szívesen viseli, mert

„amíg nem szüntetjük meg a korrupciót Magyarországon, addig a demokrácia állandó veszélynek lesz kitéve”.

A gödi aktivisták szavazatszámláló-bizottsági delegáltakként is részt vesznek a férjével a választáson, méghozzá lakóhelyüktől 150 km-re utaznak mindezért.

„Ennek a választásnak most nem kisebb a tétje, mint az, hogy a nyugati demokratikus szövetségi rendszerekhez vagy a keleti despotikus rendszerekhez akarunk-e tartozni. És ez a választásunk nemcsak négy évre döntheti el Magyarország sorsát, hanem sajnos sokkal többre is. Döntésünknek komoly külpolitikai következményei is lesznek. Ezért fontos, hogy április 3-án mindenki szánjon 20 percet arra, hogy menjen el szavazni, és hogy szavazzon az Egységben Magyarországért helyi egyéni jelöltjére és listájára”

– üzente Andrea a szavazóknak.

Címlapkép: Ellenzéki Molinó Andreáék gödi házán. Fotó: Andrea