A Harmadik Köztársaság 1989 október 23-i kikiáltása óta ez a kilencedik alkalom, hogy a magyarországi választópolgárok az Országgyűlés összetételéről, és így közvetetten a választás után felálló kormány összetételéről szavazhatnak. Ezzel kapcsolatban apró, demokráciánk állapotáról önmagában keveset eláruló érdekesség, hogy a Visegrádi országok közül Magyarország az egyetlen, ahol az összes törvényhozás kitöltötte mandátumát és nem volt szükség előrehozott választások kihozására – erre a mutatványra egyébként a tágabban értelmezett keleti blokk országai közül is csak néhányan voltak képesek.
A mai voksolásra való tekintettel úgy gondoltuk, hasznos lehet egy rövid áttekintést adni a korábbi választások eredményeiről és a kampányok legfontosabb mozzanatairól.
1994: The Boys Are Back
Amilyen nagy reménységgel várta a magyar társadalom a rendszerváltást, olyan hamar alakult ki nagyfokú csalódottság a parlamentáris demokráciába és a piacgazdaságba való átmenetet illetően,
köszönhetően a látványosan romló életszínvonalnak, a rablóprivatizáció nyomán egymás után bezáró gyáraknak, a megnövekvő munkanélküliségnek és a hazánkban beköszöntő vadkapitalizmus megnyilvánulási formáinak.
Ennek eredményeként a lakosság számottevő része elkezdett nosztalgiával gondolni a Kádár-korszakra – no persze nem a kivégzések, a bebörtönzések, a besúgóhálózat vagy az ellenvélemények elnyomása, hanem a mindennapok kiszámíthatósága, a nagyobb létbiztonság és az anyagi gyarapodás lehetősége hiányzott.
Ez a közhangulat pedig kifejezetten kapóra jött annak az MSZP-nek, ami a rendszerváltás utáni első éveket egy tulajdonképpeni politikai karanténban töltötte.
Azonban a ‘90 és ‘94 közötti időszak kormánypártjai esetében megfigyelhető jobbratolódás közelebb vitte egymáshoz az MSZP-t és a velük szemben korábban erősen kritikus elutasító szabaddemokratákat is. Ráadásul a ciklus közepén a közvélemény-kutatásokban még hatalmas, 40 százalékos támogatottságot is felmutatni képest Fidesz renoméját erősen roncsolta az úgynevezett székházügy, illetve a párt jobbra tololódásához köthető, nagy médiavisszhangot kiváltó kilépések.
Az MSZP ezzel szemben nagyban profitált vezetőjük, Horn Gyula népszerűségéből, melyet jelentős részben az 1989-1990 közötti külügyminszterségével alapozott meg, amikor osztrák kollégájával, Alois Mockkal kamerák kereszttüzében átvágta az a keleti és nyugati blokk országait egymástól elválasztó vasfüggöny egy darabját. Mivel az MSZP akkori élvonalában számos olyan politikus – például Kovács László, Békesi László – tevékenykedett, akik a Kádár-rendszer kései éveiben történő kormányzati szerepvállalásukkal komoly elismertséget szereztek maguknak, a szocialisták kampányuk középpontjába a „szakértői kormány” bűvös üzenetét helyzeték.
Ennek ellenére az MSZP volt az egyetlen párt, amely a választás előtt nem nevezte meg hivatalos miniszterelnök-jelöltjét – elemzők szerint így akarták kivédeni azokat a támadásokat, melyeket Horn azért kapott, mert tagja volt az ‘56-os forradalom leverésében és Kádár János uralmának megszilárdításában részt vevő, a köznyelvben „pufajkásokként” ismertté vált karhatalmi szervezetnek. Ezek a kritikák azonban csak mérsékelten hatották meg a választókat, az 1994 május 8-án tartott első fordulóban az MSZP a listás szavazatok 32,99 százalékát szerezte meg, viszont mivel május 29-én tartott második fordulóban a 176 egyéni körzetből 149 vörösbe borult, így a szocialisták 209 mandátumot szereztek, ezáltal önmagukban is biztos többséget az Országgyűlésben.
Hasonlóan ‘90-hez, a Szabad Demokraták Szövetsége 1994-ben is a második helyet csípte meg. Ez alkalommal azonban ez csak 19,74 százalékos listás eredményt és 16 egyéni győzelmet jelentett. Vagyis hiába rendelkeztek egy jól felépített miniszterelnök-jelölttel Kuncze Gábor személyében, a szabad demokraták népszerűsége nemhogy nőtt, hanem egyenes csökkent. Ráadásul a párt számára igen kellemetlen volt, hogy a szocialisták által indított ismert színésznő, Pécsi Ildikó legyőzte Pető Ivánt, az SZDSZ elnökét abban a zuglói választókerületben, ahol az egyik legemblematikusabb szabaddemokrata politikus négy évvel korábban viszonylag sima győzelmet aratott. Ezt az eredményt legfeljebb azzal tudták szépíteni, hogy Győr-Moson-Sopron megye 3-as, Győr központú körzetében induló jelöltjük legyőzte Kovács Lászlót, az MSZP vezető politikusát.
A miniszterelnöki széket Antall József tragikus hirtelenséggel bekövetkező halála után 1993. december 12-én átvevő Boross Péter vezette MDF számára hatalmas vereséget hozott a ‘94-es választás. A párt 110 képviselőhelyet veszített és csupán 5 egyéni választókerületi mandátumot hódított el (négyet a főváros budai oldalán, egyet pedig csupán 6 szavaztos előnnyel Kapuvár térségében). 11,73 százalékos listás eredményével és 44 fős parlamenti frakciójával a Fórum csak a dobogó harmadik helyét szerezte meg – egyébként azóta sem fordult elő, hogy egy hivatalban lévő kormány ne az első vagy a második helyen végezzen.
A kisgazdák támogatottsága szintén erősen csökkent, de feltehetően a Fidesz is keserű szájízzel gondol vissza erre a választásra, hiszen 7 százalékos eremdényükkel alig ugrották meg az 5 százalékosra emelt bejutási küszöböt (egyéni győzelmet pedig sehol sem arattak) és a KDNP minimális erősödésének következtében övék lett a legkisebb parlamenti frakció.