Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Joe Biden: a pártelit hamvaiból főnixként feltámadó jelöltje

Ha valamikor, hát akkor a szombati dél-karolinai előválasztás napján lehetett jó Joe Bidennek lenni. Barack Obama alelnöke ugyanis a szavazatok közel felét megszerezve húzta be az afroamerikaiak által nagy számban lakott déli államot, ezzel adva újbóli lendületet a megfenekleni látszó kampányának.

A jelöltségét hosszas várakozás után tavaly tavasszal bejelentő Bidenre szinte egész 2019-ben úgy tekintett az amerikai média, mint aki nemcsak a Demokrata Párt elnökjelöltségének megszerzésére a legalkalmasabb, hanem Donald Trumpot is ő győzheti le a legnagyobb eséllyel.

Ebbe a képbe erősen belerondított Biden 15 százalékos iowai és 8 százalékos New Hampshire-i eredménye, ami már csak azért is volt különösen kínos, mert a két legfőbb baloldali jelölt, Bernie Sanders és Elizabeth Warren mellett az olyan centrista politikusok is megelőzték a volt alelnököt, mint az Iowát megnyerő Pete Buttigieg és a New Hampshire-ben nagy meglepetésre harmadik helyre befutó Amy Klobuchar.

Az elsőszavazó államokban való leszereplése után sokan úgy vélték, hogy a Szenátusban 1973 és 2009 között Delaware államot képviselő Biden 1988-as és 2008-as próbálkozása után a harmadik elnökjelölti kampánya is idő előtt érhet véget. Ám Nevadában Biden már a második helyen végzett a szavazatok 20 százalékával, a dél-karolinai győzelme után pedig a jelöltségtől visszalépő Buttigieg és Klobuchar egyaránt beállt mögé-ezzel pedig ő vált Bernie Sanders elsőszámú kihívójává.

Joe Biden kampányában elsősorban a több évtizedes tapasztalatát, illetve az Obama-kormányban betöltött szerepét hangsúlyozza. A 36 évnyi szenátusi karrierje alatt Biden hosszabb ideig elnökölte a befolyásos igazságügyi és külügyi bizottságokat, jó kapcsolatot ápolt több fontos republikánus politikussal, és véleménye szerint sokkal többet ért el politikai pályafutása során, mint a jelenleg szintén a Szenátusban ülő Bernie Sanders.

Az Obamára való folyamatos hivatkozásnak hála pedig Biden kiváltképp nagy támogatottságnak örvend az (idősebb) afroamerikaiak körében, akik között a volt elnök még mindig nagyon népszerű. Ez pedig a szuperkedden kifejezetten nagy fegyvertények számít, hiszen többek között olyan államok szavaznak ma, mint Tennessee vagy Alabama.

Biden mérsékelt üzeneteket vivő kampányában a saját elképzelései ismertetésénél jóval nagyobb szerep jut Donald Trump kritizálásának, akivel szemben az egykori alelnök igyekszik egy felkészült, hozzáértő, a világpolitikában elismert, az embereket összehozó jelöltként pozicionálni magát, aki ráadásul sokkal több választót lenne képes megszólítani, mint a szerinte túlságosan ideologikus Sanders.

A CNN-nek adott legutóbbi interjújában Biden kijelentette, hogy „az emberek nem forradalmat, hanem eredményeket várnak”, ezzel is jelezve, hogy az ő elnöksége nem hozna olyan radikális változásokat az USA működésében, mint Sanders tervei az általános egészségbiztosításról, az ingyenes felsőoktatásról vagy a legvagyonosabb amerikaiak megadóztatásáról.

A delaware-i politikus pedig nemhogy nem kritikus a demokrata pártelittel, hanem egyenesen az egyik legbefolyásosabb tagja, így érthető, hogy több olyan befolyásos párttársa támogatását is bírja, mint a 2004-ben George W. Bush-sal szembe alulmaradó John Kerry egykori külügyminiszter, Harry Reid korábbi szenátusi többségi vezető vagy éppen Jim Clyburn, a demokraták dél-karolinai képviselőházi frakcióvezető-helyettese.

Ugyanakkor a dél-karolinai siker és a pártelit egyöntetű támogatásának megszerzése mellett sem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Joe Biden kampánya több sebből vérzik, illetve a negyven évnyi közszereplői karrierje során a politikus nevéhez több olyan botrány is fűződött, ami megnehezíteni számára a jelöltség megszerzését, illetve a novemberi győzelmet.

Annak ellenére, hogy például Bernie Sandersszel ellentétben a volt alelnök több milliárdos donortól is elfogadott támogatást, kevesebb pénzből gazdálkodik, mint a mikroadományokból tekintélyes kampánybüdzsére szert tevő vermonti szenátor, emellett szervezeti szempontból messze elmaradt baloldali kihívóitól, illetve a milliárdos Michael Bloombergtől.

Biden úgy számol, hogy az ismertsége okán nincs szüksége akkora kampánygépezet kiépítésére, mint ellenfeleinek, ugyanakkor kérdéses mennyire működőképes ez a taktika az olyan nagy államokban, mint Kalifornia vagy Texas, ahol kiemelt fontosságú a mozgósítás.

Emellett hiába tudja maga mögött az Obamát kedvelő afroamerikai szavazók támogatását, nem árt elfelejteni, hogy a hetvenes években ő számított a Szenátusban az olyan szegregáció felszámolását célzó gyakorlatok egyik legnagyobb ellenzőjének, mint a ’busing’, melynek elsődleges célja az volt, hogy megkönnyítse az afroamerikaiak lakta városrészekben élő iskolás gyerek olyan oktatási intézményekbe való eljutását, amelyek elsősorban fehérek lakta városrészekben helyezkedtek el, ezzel is elősegítve az évtizedekkel korábban alkotmányellenesnek nyilvánított iskolai szegregáció felszámolását.

A női szavazók körében pedig problémát okozhat, hogy a Szenátus igazságügyi bizottságának elnökeként Biden vezette le Anita Hill 1991-es meghallgatását, amin az egykor az oktatási minisztériumnak dolgozó ügyvédnő szexuális zaklatással vádolta Clerence Thomas-t, akit George Bush jelölt a Legfelsőbb Bíróságba- Bident számos kritika érte azért, mert nem vette kellő komolysággal Hill vádjait és az általa elnökölt bizottság jóváhagyta Thomas jelölését, aki azóta is tagja a testületnek.

Bernie Sanders azt is többször szóvá tette a volt alelnök kapcsán, hogy vele ellentétben ő szenátorként megszavazta a sokat kritizált iraki háborút. Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy Biden már-már legendássá vált a nyelvbotlásairól, bakijairól- első, 1988-as elnökjelölti kampányát például azért kellett felfüggesztenie, mert kiderült, hogy egy munkásosztálybeli hátterével büszkélkedő beszédét majdnem egy az egyben Neil Kinnocktól, az angol Munkáspárt akkori elnökétől kölcsönözte.

Ám ezekre botrányokra az elmúlt hetek során kevesebb figyelem irányult, mivel a legtöbb jelölt leginkább Michael Bloomberg kritizálásával volt elfoglalva, ez pedig nagyban segítheti a Bident a mai megmérettetésen.