Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Texas nagyon szoros lesz

Nagyon érdekesen alakulnak a texasi eredmények. Összesen kb. 2 millió szavazó lesz, akik közül 1,1 millió szavazott korábban február 21 és február 28 között, amikor még Biden mellett Buttigieg és Kloubachar is versenyben volt, és azelőtt, hogy a hősies versenyben 2018-ban épphogy csak az államot elbukó O’Rourke is bejelentette, hogy Bident támogatja.

Jelenleg 52 százalékos feldolgozottságnál minimális Sanders előnye, ami az elmúlt órában folyamatosan csökkent (Frissítés 6:25: 60 százalékos feldolgozottságnál Biden átvette a vezetést). Ellenben a New York Times a feldolgozás elkezdésekor még Bidennek adta az államot, viszont ez szép lassan átfordult, és most szerintük Sandersnek minimálisan több esélye van a győzelemre.

A nagyobb városok közül Houston és Dallas áll magas feldolgozottsággal, itt ismerjük is nagyjából a végeredményt, Biden minimális győzelme született ezeken a helyeken. Kicsit alacsonyabb Forth Wortban és Austinban, 70 százalék körüli, itt mindkét helyen Sanders vezet, Austinban elég nagy, 12 százalékos előnnyel.

Érdekesség, hogy miközben Houstonban már 81 százalék a feldolgozottság, még emberek sorba állnak a szavazóhelyiség előtt.

Nagyon alacsony, 9 százalékos a feldolgozottság Texas legprogresszívabb környékén, El Pasóban, itt 12 százalékponttal vezet Sanders Bloomberg előtt, és 19-cel Biden előtt.

Ahonnan lényegében még nincs adat, az San Antonio, ami az egyik legnagyobb lakosságszámú körzet is egyben. Itt egy százalék alatti feldolgozottságnál Sanders vezet 10 ponttal Biden előtt. Persze ez az állás még nem mérvadó.

Ami látszik, hogy Warren valószínűleg 15 százalék alatt szerepel, tehát nem nagyon fog delegáltat szerezni.

A kérdés az, hogy az alacsony feldolgozottságú nagyvárosi körzetekben változnak-e a mostani arányok, ha nem, az Sanders győzelmet vetít előre.