Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akik nagyon aktívak, és akik nagyon nem

Ez a cikk több mint 6 éves.

Bár a 13 órás adatokból sem érdemes még túl nagy következtetéseket levonni, néhány érdekességet azért kiemelnénk.

A korábbihoz hasonlóan rettentően aktív továbbra is Csongrád 4-es választókörzete, vagyis Lázár János területe. Itt négy évvel ezelőtt 34.04 százalék ment el 13 óráig szavazni, most viszont 45,97 százalék már voksolt.

Viszont már nem ez a legaktívabb körzet, hanem a budapesti 14-es választókörzet, ahol 49.79 % már szavazott.

Továbbra is átlagon felül szavaznak Óbudán a választópolgárok, ahol Szabó Tímea, a Párbeszéd jelöltje a legesélyesebb ellenzéki, és ahol négy évvel ezelőtt kifejezetten alacsony volt a részvétel. Most 49.23 százalék már voksolt, 2014-ben délután 1 óráig csak 38.87 százalék szavazott.

Ahogy négy éve, úgy idén is Borsod-Abaúj-Zemlén megye 5-ös választókörzetében a legalacsonyabb a részvételi hajlandóság. 2014-ben 27.74 százalék szavazott 13 óráig, most 35.09 százalék voksolt. A körzet főként kistelepülésekből áll.