Másfél milliárddal többet kap Mészáros a BMW-gyár vasútjának építésére
Kellett neki, na.
Kellett neki, na.
Ezzel pedig a fővárosi közgyűlés arányai is változhatnak – a Demokratikus Koalíció javára.
Kemény Dániel tavaly januárban, a tüntetőket követve a Nyugati téri felüljárónál közvetített az úttestről – csakúgy, mint a Mérce újságírói, akiket szintén megbüntettek.
Még csütörtök hajnalban a feltételezett elkövetőt is megtalálták, szélsőjobboldali támadásról lehet szó.
Az új klímavédelmi terv egyik pontja már jövőre megvalósul Palkovics László szerint.
Akár szándékos emberölési kísérlet is lehet a Kúria ítélete – közölte Gál András, Renner Erika ügyvédje.
És nem járnak ugyanilyen jogok a külföldre költözött magyarországiaknak sem, mivel teljesen más a „csoportképző tényező” a két esetben.
A volt kancelláriaminiszter több aktuális témában is megszólalt, és ismét megfogalmazott némi kritikát a Fidesszel szemben.
A lakosok azt kérdezik, ha erre van pénz, arra miért nincs, hogy jobbá tegyék a mélyszegénységben élők lakhatási körülményeit.
Az kamatemelés szükséges volt ugyan, de a nem-teljesítő hitelek számát is jelentősen megnövelheti.