Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lúgos orvos áldozatának ügyvédje szerint a felülvizsgálat nekik kedvez majd

Ez a cikk több mint 4 éves.

A napokban derült ki, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálatot kérvényezett a Kúriától Bene Krisztián, a „lúgos orvos” ügyében. A 7 éve húzódó ügyben legutóbb, harmadfokon a Kúria 11 éves börtönbüntetésével, és az orvosi praxistól való örökös eltiltással ítélte el Benét. A férfi ügyvédje viszont alkotmányos panaszt nyújtott be, mivel a büntetőeljárási törvény az eljárás alatt alatt változott, és így Bene szerinte elesett a valódi felülvizsgálat lehetőségétől.

A vád szerint 2013-ban egy maszkos férfi maró lúggal öntötte le volt Renner Erika nemi szervét, a büntetőeljárás előbb enyhébb ítélettel találta az ügyben bűnösnek Benét, a bizonyítási eljárás megismétlése után azonban, 2018-ban a Kúria az ítéletet jelentősen súlyosbította.

Gál András, Renner Erika ügyvédje ma reagált az atv.hu-nak az AB döntésére, és emlékeztetett, súlyosbítási fellebbezésükre ugyanaz igaz, mint amit a vádlott ügyvédje is kifogásolt panaszában, ezért úgy vélte, a felülvizsgálat szerinte nekik kedvezhet az ügy során.

„a megismételt, másodfokon lefolytatott bizonyítás során az igazságügyi orvosszakértők nagyon részletesen nyilatkoztak arról, hogy bizony, az elkövető tudatának át kellett fognia azt, hogy a tettének halálos következményei is lehetnek.”

Éppen ezért az orvosi vélemények miatt Gál úgy véli, a szándékos emberölés kísérletének tényállása, melyre a vád a súlyosbítási kérelmét alapozta, a Kúria előtt az új eljárásban már nagyobb mértékben eshet latba.

Renner Erika mostanra az összes fellebbviteli fórumot megjárta, a vádlott jogi képviselete éppen ezért a legutolsó, jogerős, Kúria által hozott ítéletet vitatta el. A bírósági eljárás a média fokozott figyelme mellett zajlott le, de szakértők és jogvédők szerint az alsóbb fórumokon a tárgyalás levezetésének szakmaisága is megkérdőjeleződött, sokszor ugyanis az áldozatnak kellett volna a bírói és ügyvédi kérdések kereszttüzében bizonyítania, hogy nem haragszik különösen a támadójára.

Első fokon 2013 májusában a férfit maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt ítélte el a bíróság, ekkor 4 év börtönt kapott. Másodfokon 2017 márciusában ehhez még hozzákerült a életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények is, így a börtönbüntetés időtartama 9 évre módosult.

Az év júniusában azonban a Kúria elmarasztalta a bíróságokat, és megállapította, a bizonyítási eljárás hiányosan folyt le az ügyben, ezért a teljes bírósági ügy megismétlését rendelte el.

Végül azonban  másodfokon a Budapesti Ítélőtábla és harmadfokon a Kúria is kimondta B. Krisztián bűnösségét, sőt utóbbi ítélet a férfi „társadalomra való veszélyességét is hangsúlyozta.”

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy B., minden bizonnyal magas szintű kormányzati összeköttetései révén, 2018-ban még a köztévé bűnügyi magazinjában is lehetőséget kapott megszólalásra, hosszú interjúban bizonygatta ártatlanságát.