Felháborodott levélben üzente meg egy tanár Pintér Sándornak, hogy a sztrájk alapjog
„Államilag elfogadott” lejáratás folyik a tanárok ellen a negyven éve tanító tanár szerint.
„Államilag elfogadott” lejáratás folyik a tanárok ellen a negyven éve tanító tanár szerint.
Egyelőre az EU nem sújtja szankcióval az orosz fűtőanyagot, de a Westinghouse már jelezte, hogy szívesen lépne a Roszatom helyébe.
Az átrendeződéssel bizonyos frontok bezárulnak, és új frontok is nyílhatnak, amelyek nem csak a két ország, de a teljes közel-keleti térség szövetségi, és erőviszonyait is átrajzolhatják.
A tanárok Pintér Sándor belügyminisztert is kiosztották.
Környezetvédő szervezetek szerint sem a szociális, sem a környezetvédelmi szempontok nem érvényesülnek eléggé.
Az aktivisták a Képviselői Irodaházra vetítették ki a feliratot.
Már a fogantatás pillanatától büntetnék az terhességmegszakítást.
A magatehetetlen férfit több alkalommal megalázták és bántalmazták – letöltendő szabadságvesztés elé néznek.
A kurdokra hivatkozik Erdogan elnök, Szijjártó megértő az érzékenységével kapcsolatban.
Elsősorban az importra utalt perifériaországok népei szenvednek a nemzetközi élelmiszer-kereskedelem megroppanásától.