Hiába aggódik a lakosság, a gödi önkormányzat alig foglalkozik a Samsung gyár közelében jelentkező kútmérgezéssel
Nem tárgyalják a kérdést se a környezetvédelmi bizottság ülésén, se a közgyűlésben.
Nem tárgyalják a kérdést se a környezetvédelmi bizottság ülésén, se a közgyűlésben.
Megkaptuk, amit akartunk – jelentette ki a török kormány, nem sokkal azután, hogy Erdoğan Bidennel tárgyalt.
Folytatódtak a tárgyalások a kormány és a szakszervezetek között. A szakszervezetek szerint nem történt érdemi előrelépés.
Hiába kérték a civilek, hogy feladatkörének megfelelően lépjen fel a jövő nemzedék érdekében.
A jogvédők kielemezték a Főpolgármesteri Hivatal által közzétett 100 oldalas dokumentumot.
Dr. Kunetz Zsombor szerint egy-egy autónál ez nem lenne gond, de 800-nál akkor, amikor az ebédszünet is szervezési nehézséget jelent, már probléma.
12 túlélőt szállítottak kórházba, szövetségi szintű nyomozás indult az ügyben.
A Varsói Egyenlőség Menetén idén is több ezren vettek részt.
Bár a kormányzat ún. kamatstopot rendelt el, a Diákhitelekre ez nem vonatkozik.
A dolgozóknak el kell dönteniük, hogy vagy fizetetlen szabadságra mennek vagy közös megegyezéssel felmondanak.