Megvannak a brit miniszterelnök-aspiránsok, a kemény brexites Boris Johnson a legesélyesebb
Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter szerint amennyiben nem sikerül levezetniük a brexitet, a konzervatív párt léte is veszélyben forog.
Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter szerint amennyiben nem sikerül levezetniük a brexitet, a konzervatív párt léte is veszélyben forog.
Szél Bernadett kérdésére a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium lesöpörte a felelősséget az ügyben.
A mai sajtótájékoztatón mutatták be Gerner Péter közös polgármesterjelöltet.
Több száz demonstráló mondott nemet az etnikai feszültségkeltésre.
Az RTL-nek adott interjújában azt mondta, szerinte semmilyen súlyos hiba nem volt a gyárában.
Négy civil szervezet csatlakozott a Housing for All európai polgári kezdeményezéshez
A helyi hírportál képivseletében a TASZ érte el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indítson Páva Zsolték ellen
Fegyvert nem találtak a 65 éves, erősen menekültpárti Walter Lübcke holtteste mellett.
Sőt, a 444 által publikált felvétel szerint nem is érdekli az egész.
A Baranya megyei főügyészség felhívásában a kisajátítási határozat visszavonását rendelte el.