Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bezárja gyárát Bige László

Ez a cikk több mint 4 éves.

Végleg bezárja napokon belül szolnok-martfűi üzemét Bige László vegyipari nagyvállalkozó, tudta meg a Népszava. A Jász-Nagykun Szolnok megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság május 31.-i határozatában tiltotta meg az üzem működését, ekkor a kénsavgyárban a számos ellenőrzés közül a legutolsó során tapasztalt rendellenességekre hivatkoztak.

A Népszava birtokába került dokumentumok szerint a gyár ellenőrzése az ún. óleumtorony szigetelését, több apró hibát és a megengedett károsanyag-szint negyedére való károsanyag-tárolást irányzott elő.

Június 4-i válaszlevelében a Bige Holding felhívta arra a hatóságok figyelmét, megítélésük szerint az általuk kért intézkedéseket csupán ugyanolyan „veszélyes üzem” során lehetséges elhárítani, mint amilyet a leállást kérve megszüntettek.

A cég szakértői szerint a kifogásolt hiányosságok ráadásul semmivel sem csökkenetették az üzem biztonságát.

Az ugyan a Bige Holding a május 31-i bezáratás után még elérte, hogy már kész termékeiket a tartós robbanásveszély elkerülése céljából kiszállíthassák, most azonban úgy ítélték meg, végleg be kell csukniuk az üzemet ha a további ellenőrzéseket el akarják kerülni.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bige Holding mintegy 250 szolnoki dolgozójától fog megválni a héten.

Bige László nagyvállalkozó már 2018 vége óta néz szembe monstre rendőrségi és katasztrófavédelmi ellenőrzésekkel martfűi telephelyén, volt olyan eset, amikor egyenesen 300 rendőr szállt ki a vegyiüzem telephelyére ellenőrzést tartani.

A milliárdos nagyvállalkozó több megszólalásában, interjújában is hangsúlyozta a múlt héten, megítélése szerint „személyes bosszúról” és „leszámolásról” van szó ellene, egy, a kormányhoz közelálló, és a hatóságokat könnyedén mozgatni tudó, nagy hatalmú versenytárs részéről.

Ahogyan erre szinte minden sajtóforrás emlékeztetett, a vetélytárs nem más, mint Csányi Sándor bankvezér és agrárvállalkozó. Bige 2013-14 folyamán próbált egy piacvezető agráripari céget, a KITE ZRt-t megszerzeni, ám azt végül Csányi Sándor halászta el előle.

Most Bige föladta a küzdelmet, az írásbeli, működési tilalom után úgy nyilatkozott, a kifizetések után az üzem bárki részére eladó, ő csupán minél előbb szabadulni akar tőle. A Népszavának ehhez azt is hozzátette:

„mivel gyárai biztos anyagi alapokon állnak, gazdaságilag támadhatatlanok és nem eladók, így meggyőződése, bizonyos körök fondorlatosan, hatóságok és strómanok felhasználásával, lényegében ingyen szeretnék megszerezni vagyonát.”

A kilencvenes évek során az Erdélyből áttelepült Bige főleg a Csányi által vezetett OTP-hitelekből vásárolt állami vegyi kapacitásokat, például a Tiszamenti Vegyiművek 1997-es, és a Péti Nitrogénművek 2002-es beszerzését is, sőt utóbbinál a MOL elnökségi tagjaként az eladót képviselte.

Viszonyuk azonban később megromlott, Bige ugyanis a kétezres évek végén olyan üzleti lépéseket tett, amelyek arra utaltak, ki akar lépni Csányi Sándor árnyékából és saját lábra kíván állni. Ekkor kezdődtek a Kite körüli konfliktusok, 2018 őszén a rendszeres kiszállások, büntetések eltiltások szintjéig jutott a dolog. Bige azt sejtette mostani nyilatkozatában, hogy nem is ez a konkrét cége, hanem teljes vagyona a célpont.

Az információkat megszellőztető napilap kérdéseire sem az OTP, sem pedig Csányi nem kívánt érdemben reagálni.