Gazdák és bányászok is tüntettek a lengyel abortusztilalom ellen
Az társadalmi ellenállás az ügyben ritkán látott tömegeket kovácsolt össze, tízezrek vonultak utcára országszerte.
Az társadalmi ellenállás az ügyben ritkán látott tömegeket kovácsolt össze, tízezrek vonultak utcára országszerte.
Semmiféle megegyezés nem történt a kuratóriummal október 21-én – közölte a diákok HÖK-elnöke, Csernai Mihály és Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) sajtófőnöke.
A tanács egyharmada napirendre tűzte volna a nyilatkozatot, Lánczi András szerint ennek semmi értelme, nem az ő dolguk az ilyesmi.
Itthon is egyre bátrabban nyilatkozik a Katolikus Püspöki Konferencia a lombikprogram ellen, Lengyelországban azonban az egyház politikai csatlósai már végzetes és gyalázatos, nőellenes jogfosztást követnek el. Csak erős, baloldali társadalmi mozgalmak állíthatják meg ezt a folyamatot.
A krízis hatásait az Egyesült Államok még mindig heveri, a Sackler-család cége, a Purdue Pharma viszont csődeljárás alatt áll, így az összeg lényegében behajthatatlan rajtuk.
A nyugati parti hiphop őshazájában ma is rengeteg ember él a létminimum környékén, ez a legújabb terv a helyzetük javítására.
A bulvárcikkek nőgyilkosságok esetén még mindig mentegetik a gyilkosokat, és semmibe veszik a halálos áldozatok emberi méltóságát is.
Andy Burnham baloldali városvezető szerint a brit kormány az ellenzéki városokkal fizettetné meg az új járványhullám miatti karantén árát, hogy szavazóinak ne okozzon gazdasági kellemetlenséget. Ráadásul megfelelő segítséget sem kapnak majd.
Macron helyi kijárási korlátozásokat vezet be, Portugáliában is szigorodnak majd a szabályok a fertőzések újbóli, meredek emelkedése miatt.
A helyi roma önkormányzat számtalanszor kérte a városvezetéstől a moratórium idején megvalósuló akció leállítását, eddig semmiféle választ nem kaptak.