Az örmény „bársonyos” forradalom vezetője győzött a választásokon
Nikol Pasinjan, az ellenzék vezére, tavasszal az utcán kényszerítette lemondásra az ország autoriter elnökét. Most új örmény reformkort ígér.
Nikol Pasinjan, az ellenzék vezére, tavasszal az utcán kényszerítette lemondásra az ország autoriter elnökét. Most új örmény reformkort ígér.
Mind a 2925 benyújtott ellenzéki módosítóról egyszerre szavaznak, így nem kell majd külön ezért maradni a fideszes képviselőknek
Az MSZP, a Párbeszéd és a DK parlamenti képviselői „illegitimnek” tartják a törvénytervezetet, kiemelték, mindent elkövetnek az ellen.
Az idén ősztől nyomtatásban megszűnő Közgazdász szerkesztői szerint Hadas Miklós interjújának megjelenését is minden eszközzel akadályozta az egyetem vezetése.
Ő terjesztette be az egyik olyan indítványt amellyel szembeszálltak Palkovicsékkal.
Párizs lángokban áll, a demonstrálók Emmanuel Macron elnök és a kormány távozását követelik.
A párt bejelentette hogy Puzsér „Sétáló Budapest” programjával indulnak el.
A kormánymédia alternatív valóságában csak Macron ellen tüntettek, Orbán ellen nem
A külügyminisztériumi dolgozók képviselője szerint az állami szféra és a versenyszféra dolgozóinak össze kell fogniuk, mert csak így érhetnek el közös eredményt.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke megismételte, hogy hétfőtől folytatódnak az országos útlezárásokat, a törvényt pedig semmi szín alatt nem engedik alkalmazni.