Munkahelyi demokráciát követel az Európai Szakszervezetek Konföderációja az EP-választás kapcsán
Európa legerősebb szakszervezeteinek szövetsége szerinte a mostani választás sorsdöntő lesz a dolgozóknak
Európa legerősebb szakszervezeteinek szövetsége szerinte a mostani választás sorsdöntő lesz a dolgozóknak
Egyre több helyen körvonalazódik szoros együttműködés a Fidesz ellen őszre.
A mai kétórás sztrájk után, sikertelen tárgyalások esetén, egész hetes munkabeszüntetést helyezett kilátásba a Vasas.
Manfred Weber csúcsjelölt egyetlen feltételét sem akarják teljesíteni Orbánék, és ezt be is jelentették.
Ebben pedig a DK, a szocialisták, az LMP és a Momentum is támogatják.
A brit filmrendező és Jeremy Corbyn támogatója a Mércének nyilatkozott arról, hogyan juthatott odáig Nagy-Britannia és az Európai Unió, ahol most tartanak.
Végül Balassa Péter jobbikos tanácsnok eredeti előterjesztését fogadták el, a fideszesek először tiltakoztak, majd többet akartak.
Mindenki más legalább kicsit rajtavesztett az elmúlt húsz évben. Ráadásul az eurozóna egyre kevésbé stabil és megbízható.
Ovádi Péter az első kérdés után közölte, „nem tud válaszolni ennyi embernek”
Ő is „tájékoztató” kampányt indított.