Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Zsíros kenyérrel, Soros-maszkokkal zavarták meg Bayer Zsolt előadását

Ez a cikk több mint 5 éves.

Bayer Zsolt tartott ma előadást „Az Európa-eszme egykor és ma” címmel este hét órától a XV. kerületi Hubay Zeneiskolában, és ahogy arra számítani lehetett, többen is megzavarták az eseményt.

Fotó: Mérce

Bayer az „Európa Esték” előadás-sorozat keretében adott elő, melynek mai, első felvonásában arról beszélt, hogyan jutott el az Európa-eszme az  identitásvesztésig és az önfeladásig. A XV. kerületi Közösség- és Városfejlesztési Alapítvány által szervezett előadás-sorozat az alábbi témákra épül: „az Európa-eszme, Kereszténység és Európa, Magyarság és Európa, Európa törésvonalai, Európa jövője”.

A szervezők már napokkal az előadás előtt készültek arra, hogy nem csupán kormánypárti szavazók jelenhetnek meg az előadáson. Helyszíni beszámolók szerint mindenkinek regisztrálnia kellett a bejutás előtt, és a szervezőknél volt egy lista is, amin azok szerepeltek, akiket nem szívesen láttak az előadáson, őket be sem engedték. A listán egyébként Nagy Blanka neve is szerepelt, aki persze nem jelent meg.

A készültségnek megfelelően már az esemény előtt voltak, akik az épület előtt demonstráltak, ők azt skandálták, miközben a hallgatóság érkezett a helyszínre, hogy „Rákospalota nem lesz fasiszta”.

Majd az előadás kezdését követően tíz-tizenkét aktivista, a Momentum ifjúsági tagozatának a tagjai álltak fel és Soros Györgyöt ábrázoló maszkban Bayer Zsolt elé vonultak, hogy egy adag szappant és szivacsot adjanak át neki. Miután a biztonsági őrök kivezették őket, Nagy Károly, a Momentum TizenX elnöke, akit már az előadásra sem engedtek be, a Mércének elmondta, hogy azért szerették volna a tisztálkodási eszközöket átadni Bayer Zsoltnak, mert szeretnék, ha kimosná a száját azok után, amit többek között Nagy Blankára mondott. Elmondta, hogy azt szeretnék, ha a közéletben olyan emberek lennének, akik tisztán és normálisan tudnak beszélni.

Fotó: Nagy Károly / Facebook

Végül az előadása közepén az Európai Baloldal Táncsics alapszervezetének az aktivistái szakították meg ismét Bayer-t „Szabadság, egyenlőség, testvériség” felkiáltással, majd ők is kivonultak. Velük tartott Bede Zsolt, ismert kormánypárti politikai aktivista, korábbi ultravezér is, aki az egyik résztvevőnek többek között azt mondta, hogy „most tudom, hogy azt akarod, hogy üsselek telibe, aztán kint rohangálnál a Momentumosokkal”, illetve hogy „majd egyszer, mikor a szurkolói társadalom meg fog mozdulni, majd bajba lesztek”.

Az egyik aktivista a Mércének elmondta, hogy az akció során felhívták Bayer Zsolt figyelmét arra, hogy „itt vannak a büdös proletárjaid”, arra utalva, hogy korábban Bayer „szerencsétlen, kretén, barom, állat, ócska, nyomorult, rohadt kis prolinak” nevezte Nagy Blankát.

Az utolsó aktivista kivonulásával mi is befejeztük a közvetítést, így arról nem tudunk pontosan beszámolni, hogy az Európa-eszme hogy fulladt identitásvesztésbe, de a téma időtálló és Bayer Zsolt is tett már vele kapcsolatban „örök érvényű” megállapításokat:

„Itt az idő kimondani: elkezdődött valami rettenet. Aminek véget kell vetni. Most. Minden eszközzel. Európát meg kell szabadítani ettől az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel. Mert ha minden így marad, akkor elkerülhetetlen lesz a vérontás. És a hordák ma még úgy hiszik, csak az európaiak vére ontható…”