Az országot két hete megbénító óriástüntetések miatt lemondott a libanoni miniszterelnök
Szaad Hariri a tüntetések 13. napján nyújtotta be lemondását.
Szaad Hariri a tüntetések 13. napján nyújtotta be lemondását.
A korábbi pártelnök és miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy kilép a pártból.
Pénteken több százezer ember tüntetett a bolíviai elnök klímapolitikája ellen az „élő emlékezet legszörnyűbb erdőtüzei” miatt.
A választási csalás gyanúját szeretnék így kiküszöbölni.
Eközben klímaaktivisták foglalják el Berlin utcáit.
Ezzel elhárult a legjelentősebb akadály a kurdok által ellenőrzött észak-szír terület török elfoglalása elől.
A most zajló kampány valóban az utóbbi 3 évtized legmocskosabb kampánya, ahogy Karácsony Gergely nemrég állította? Esetleg ez már túlzás? Választási műsorunk negyedik adásában ezt a témát járta körbe Diószegi-Horváth Nóra, Juhász Attila és Szabó Attila.
Németh Angéla ellenzéki polgármester nyilvános egyeztetésre hívta a frakcióvezetőket.
Egy hónappal az idei iskolaév kezdete után sem tisztázta még a kormány, hogy pontosan hogyan kell majd végrehajtani a köznevelési törvény új módosításait.
A Kínai Népköztársaság fennállásának 70. évfordulója zajlik épp.