Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vona Gábor távozik a Jobbikból

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke és a 2018-as országgyűlési választások idején a párt miniszterelnök-jelöltje bejelentette, hogy kilép a pártból – írja a Népszava.

A Népszava szerint Vona már tavasszal jelezte Sneider Tamásnak – aki pedig a maga részéről október 17-én jelentette be, hogy lemond a pártelnökségről, és semmiféle új tisztségre nem jelentkezik –, hogy kilépne a Jobbikból, de abban állapodtak meg, hogy ezt csak az önkormányzati választást követően teszi meg.

Vona állítása szerint „semmilyen konfliktus nincs a háttérben, a döntésem már régóta érlelődött”, kilépését az indokolja, hogy „más dimenzióban” szeretne innentől kezdve részt venni a közéletben.

A politikus szerint, aki a parlamenti választások óta vloggerként tevékenykedik, ebben a minőségében „hasznosabb és hitelesebb”, ha egyik pártnak sem tagja.

Emlékezetes, hogy Vona az után mondott le pártelnöki posztjáról valamint parlamenti mandátumáról is, hogy a Jobbik súlyos vereséget szenvedett a 2018-as választásokon. A párt akkori eredményéért „egyszemélyi felelősséget” vállalt, viszont azt is ígérte, hogy mindent megtesz a jövőben azért, hogy a Jobbik közössége „még erősebbé váljon”.

A döntését követően szoros versenyben választották meg Sneider Tamást a párt elnökévé, 298-256 arányban győzte le Toroczkai Lászlót, aki azóta megalapította a Mi Hazánk Mozgalmat. Sneider október 17-i lemondását követően Jakab Péter tűnik a legesélyesebbnek a pártelnöki pozícióra.

Vona nem minősítette a Népszavának a Jobbik jelenlegi politikáját, mivel szerinte az „nem lenne elegáns”. Annyit árult csak el, hogy van, amivel egyetért, van, amivel nem. Mindenesetre sok sikert kívánt a Jobbik további munkájához.

A Jobbik sajtóközleményben jelezte, hogy „tiszteletben tartja Vona Gábor hivatalosan is meghozott döntését.” A közlemény szerint Vonával „már tavaly tavasszal lezárult egy fontos fejezet a Jobbik történetében”, és „köszönet és tisztelet illeti közösségünkért tett erőfeszítéseiért, sikereiért”.