Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vona Gábor lemondott az elnökségi tisztségről és a parlamenti mandátumáról is

Ez a cikk több mint 5 éves.

A választási eredmények nyilvánosságra kerülését követő ígéretéhez híven Vona Gábor benyújtotta benyújtotta a lemondását a Jobbik elnökségi posztjáról, amit a párt hétfőn el is fogadott. Vona ezt Facebook-posztban jelentette be, amiben

azt is bejelentette, hogy a listás parlamenti mandátumát se veszi át. Így Volner János kerül a Jobbik listájának első helyére, Dúró Dóra pedig a másodikra lép elő.

Mint írja, a „2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam.”

A volt pártelnök a posztban ígéri, hogy mindent megtesz a jövőben is azért, hogy a Jobbik közössége a következő időszakban „még erősebbé váljon”, csak innentől kezdve nem elnökként. Megköszönte szavazóinak, hogy támogatta a pártjukat és biztosította őket, hogy „a Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban”.

A Jobbik a közeljövőben hív össze egy tisztújító kongresszust, ahol megválasztja az új elnököt. Vona a tisztújításon sem méreti meg magát.