Önmagára és a nagytőkére költ a legtöbbet a magyar állam
Míg az Európai Unió 27 tagállama átlagosan a GDP 5,8 százalékát költi az ún. általános közösségi szolgáltatásokra, addig Magyarországon ez az arány 8,2 százalék volt 2019-ben.
Míg az Európai Unió 27 tagállama átlagosan a GDP 5,8 százalékát költi az ún. általános közösségi szolgáltatásokra, addig Magyarországon ez az arány 8,2 százalék volt 2019-ben.
Országos tüntetéseket tartottak az Egyesült Államokban az ázsiai származásúak ellen elkövetett erőszak miatt, miután múlt kedden Atlantában egy férfi lelőtt nyolc embert. Az áldozatok közül hatan ázsiai származású nők voltak.
A Lula brazil elnök elleni eljárás visszásságai és a bíráskodást kísérő nemzetközi lejárató kampány rávilágítanak arra, hogy a „korrupcióellenes” intézkedések miként szolgálhatnak imperialista szándékokat.
Csütörtökön az állami szektor biztosítótársaságainak dolgozói is csatlakozni fognak a tüntetőkhöz, a mezőgazdasági munkások pedig már november óta tiltakoznak a kormány tőkepárti gazdaságpolitikája ellen.
A norvég labdarúgó-bajnokság csapatai a 2022-es katari labdarúgótorna bojkottjára szólítottak fel, miután kiderült, több mint 6500 pakisztáni, indiai, nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i vendégmunkás halt meg az elmúlt tíz évben a közel-keleti országban.
Az Európai Gyógyszerügynökség által még nem engedélyeztetett vakcinák esetén a tagállamok dönthetnek arról, szabad lesz-e a beutazás vagy sem.
A felszámolási piacon számos olyan cég jelent meg, amelyeknek áttételesen vagy közvetlenül kormányzati kötődésük van.
A mexikói elnök 3 méteres falat emeltetett a feminista tüntetők ellen. A tiltakozók megostomolták a barikádokat. Azt üzenik: „Harcolj ma, hogy ne halj meg holnap.”
A cseh képviselőház szerdán fogja megvitatni azt a törvénytervezetet, amely „kárpótolná” a kényszersterilizáláson átesett roma áldozatokat. A cseh állam évtizedek óta nem hajlandó elismerni, hogy „népirtási kísérletet” hajtott végre.
A kettős állampolgárságról szóló rendelkezés egyként érinti a kelet-ukrajnai orosz-ukrán kettős állampolgárokat és az ukrajnai magyarságot, amelynek a tagjai nagy számban éltek a kettős állampolgárság lehetőségével.