Szép gesztus köszönetet adni az ápolók munkájáért, reméljük, tőlük is elfogadják majd a kasszánál
Kásler miniszter jobban tenné, ha iparkodna az ápolók helyzetének rendezéséért ahelyett hogy szép szavakkal dobálózik.
Kásler miniszter jobban tenné, ha iparkodna az ápolók helyzetének rendezéséért ahelyett hogy szép szavakkal dobálózik.
Camara-Bereczki önkormányzati képviselő szerint a józsefvárosi Fidesz a párt oldalára állt a lakosok képviselete helyett.
Térfigyelő kamerák kereszttüzében fejezte ki negyedszerre is tiltakozását több tucatnyi állampolgár.
Németország és Ausztria pedig már a közös határ megnyitásán gondolkozik, elsősorban a turizmus fellendítése érdekében.
A járvány elleni védekezés elégtelen volt a CGT szerint, a bíróság pedig helyt adott a szakszervezet keresetének.
Ráadásul a maradóknak nem fizeti az állásidőt a cég.
Ungár Péter írásbeli kérdésben próbált egyenes választ kicsikarni egy egyszerű kérdésre, de a kormány ellenállt.
Az MSZP alelnöke szerint túlzás, hogy hatmilliárdból kommunikálja a kormány, milyen jól kezeli a válságot.
A Momentumot pedig még a múlt heti demonstráció miatt figyelmeztette is a BRFK.
Persze, sokkal szebb adatokat kapunk, ha nem a megfelelő módszertannal, önkényesen meghatározott kritériumok alapján számolunk.