ellenállás
Salgótarján sem alkalmazza a rabszolgatörvényt, a fideszesek nem szavaztak a közgyűlésen
Pedig eleve nem mind voltak ott.
Pedig eleve nem mind voltak ott.
A miniszterelnök megmondta.
Ideje meghaladni a világot romlásba döntő politikai-gazdasági rendszert, mely a fennálló különbségek fenntartását szolgálja.
A bringaügyi biztos úgy tűnik, nem látja a bérkülönbségeket.
Elég sunyi, de nem túl okos módon.
Tóth Bertalan és a Népszava jobban tennék, ha a multikat képviselő politikusok helyett a szakszervezetektől tájékozódnának.
A Duna-parton a cipők egyelőre maradnak.
Mindeközben rabszolgatörvény.
Eleshetnek az önkéntes túlmunka utáni pótléktól, évi több, mint százezret bukhatnak.