Levéltüntetés indul a Velencei-tó strandjainak gátlástalan beépítése és kiárusítása ellen
Egyre gyorsabb tempóban szorítják ki a lakosságot a tópartról, 2006 óta összesen 237 000 négyzetméternyi terület került eladásra.
Egyre gyorsabb tempóban szorítják ki a lakosságot a tópartról, 2006 óta összesen 237 000 négyzetméternyi terület került eladásra.
Fenyegető hangvételű nyilatkozatok kerültek tegnap több intézmény dolgozói elé is, előzetes tájékoztatást ezúttal sem kaptak.
Szerda-csütörtök magasságában meglesz a 4 millió beoltott.
Félő, hogy a bemutatott terv csak az első lépés, majd néhány év múlva újabb és újabb bővítéseket követően a terület teljesen elveszíti eredeti formáját és funkcióját.
Tavaly októberben mondta ki az Európai Bíróság, hogy sérti az uniós jogot a 2017-es lex CEU, ezért meg kell semmisíteni.
Jogvédők szerint szomorú, hogy még a járványhelyzet idején is képesek magasabb fokozatra kapcsolni a szegénység kriminalizációját.
A szakszervezet szerint az állam nem nézheti szótlanul, hogy több ezer dolgozó és családjaik, illetve beszállítók, vállalkozások és szolgáltatók megélhetése közvetlen veszélybe kerüljön, valamint egy egész város és térsége menjen tönkre „néhány ember felelőtlen és törvényeket sértő tevékenysége miatt”.
Fellebbezési és hiánypótlási lehetőség nincs, ami a főszerkesztő szerint abszurd.
Az oktatási intézmények zárását vagy nyitását nem lehet elválasztani az állam munkaerőpiaci szerepvállalásától. Márpedig a családos munkavállalóknak nem jutott segítség.
„Maga az eljárás embertelen. Azt gondolom, hogy az elesett felet is ugyanolyan emberszámba kell, hogy vegyék, és amiben érintett, arról tájékoztatást kellene kapnia.”