Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösségi házat zár be a XII. kerületi önkormányzat, a helyiek szerint pótolhatatlan veszteség éri őket

Ez a cikk több mint 2 éves.

Csütörtök délelőtt átadta petícióját az aHang Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesternek, melyben ezt kérik a helyiek és környékbeliek, ne zárja be az önkormányzat a Virányosi Közösségi Házat.

A Szarvas Gábor úti épületben számos olyan önállóan szervezett program működik, amelyet a közelben lakó gyerekek és felnőttek, illetve a közeli közoktatási intézmények látogatnak, amikor nem fenyeget járványveszély. A lakosok számára az intézmény nagyon fontos szerepet tölt be, és sokaknak egyszerűbben megközelíthető, mint a jóval távolabbi MOM Kulturális Központ, a szinte csak autóval (vagy sok átszállással) megközelíthető Jókai Klub vagy a más jellegű programokat kínáló Lóvasút.

„Az intézmény hosszú évek óta a kerületi közösségi élet fontos része, találkozási pont és programlehetőség az itt lakóknak, akik bíznak benne, hogy ez így lesz a pandémia után is „

– olvasható a petícióban.

Egy polgármesteri határozat értelmében azonban május 15-étől mégis inkább máshová terelnék a közösségi programokat, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat hatékonyabbá, átláthatóbbá és gazdaságosabbá kívánja tenni a kerület kulturális intézményeinek működését.

Erről azonban nem alakult ki párbeszéd: a civilek különösen nehezményezik, hogy a közösségi házról szóló előterjesztés a környéken élők véleményének meghallgatása nélkül került elfogadásra, valódi indoklás nélkül.

A civilek attól tartanak, nem sokat fog számítani annak a 3480 embernek az aláírása, akik kiálltak a közösségi ház megmaradásáért, mert elmondásuk szerint a fideszes kerületvezetés a petícióátadást követő beszélgetés során rögtön politikai jelentőséget akart tulajdonítani a petíciónak, illetve „eléggé arrafelé ment a beszélgetés menete, hogy elvegyék a jelentőségét, és próbáltak minket is meggyőzni, hogy egy nagyon alacsony számú közösség használta ezt a házat” – számoltak be a Mércének.

A civilek szerint a találkozón az önkormányzat arra is hivatkozott, hogy a közösségi ház szolgáltatásainak egy nagy része piaci alapú szolgáltatás volt.

„Ez olyan szempontból igaz is, hogy valóban fizettem azért, hogy a baba-mama tornán tornázzak, viszont fele annyit, mint egy utcával arrébb, az abszolút magánfenntartású helyen. Azon kívül, csak azért, mert valaki pénzt kér, hogy zenetanodát tartson az ovisoknak – mert nyilván nem ingyen csinálja -, attól még ez egy közösségi élmény és egy közszolgáltatás”

– mondta egy helyi aktivista, aki szerint ha ezek a szolgáltatások átköltöznek a XII. kerület másik részére, sokan kimaradnak belőlük.

Elmondásuk szerint a közösségi ház minden korosztályt bevonzott: volt például olyan idős kerületi lakos, aki azért írta alá a petíciót, mert ez volt az a hely, ahol napi 1-2 órát el tudott tölteni társaságban, és emiatt nagyon várta már a járványhelyzet végét.”Ezt nem tudod beárazni” – mondta egy aktivista a Mércének. De a civilek szerint ugyanilyen fontos annak a nagyszülőnek a véleménye is, aki Zuglóban lakik, de az unokái ide jártak néptáncolni. A hely jelentőségét mutatja, hogy több mint 50 lakos személyes élményeiket megörökítő fotókat is küldtek az aHang felhívására:

A petíció egyébként nem hatotta meg a polgármestert, aki közölte: az intézményt be fogják zárni. Pokorniék továbbra is kitartanak amellett, hogy hatékonytalanul működött a közösségi ház, az erről készült elemzésüket el is küldik a civileknek ígéretük szerint.

A civilek szerint azonban problémás, hogy az önkormányzat a közösségi ház tevékenységét a teljesen más profilú MOM Kulturális Központ tevékenységével vetette össze.

A közösségi ház sokkal inkább a helyi közösségre koncentrált, és ellátta azokat az igényeket, amikre szükség volt. Ez alapján szerintük nem lehet meghozni a közösségi ház bezárásáról szóló döntést, amit aztán nem pótol helyben semmi. Bár az önkormányzat azzal érvelt, hogy a szolgáltatók megtalálják majd a helyüket a MOM-ban vagy a Jókai Klubban, a civilek szerint azonban ott nem sokan tudják majd igénybe venni őket az eddigi vendégkörből.

Minimális pozitívum ugyanakkor, hogy ma az is kiderült: az épületet nem eladják, hanem a családsegítőt költöztetik a közösségi ház helyére.

Az egyetlen reményük ígyaz maradt, hogy a családsegítő a kérésükre talán hajlandó lesz kialakítani egy közösségi teret, amit megbeszélés alapján használhatnak majd a programok megtartására.

Élő közvetítésünk a helyszínről: