16-an vesztették életüket egy hajószerencsétlenségben szenteste a görög partoknál
Ez a harmadik hasonló eset három nap alatt. Az áldozatok száma eddig összesen 30 fő.
Ez a harmadik hasonló eset három nap alatt. Az áldozatok száma eddig összesen 30 fő.
4 milliót pedig a szakszervezet kap a dolgozók jogi képviseletének támogatására.
A Telex információi szerint a korábban drágának ítélt és sokat bírált közös szerződésbe lépett be Magyarország szeptemberben.
A riaszosok és a nyugdíjból visszatérők már most lemondhatnak az beígért jutalomról.
Karácsony szerint a mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban.
A korrupciós ügybe keveredett államtitkár kapcsán az ellenzék megjegyezte: bűnügyi helyszínné vált az Igazságügyi Minisztérium.
Az ellenzéki pártok szerint politikai értelemben megszűnt Magyarországon az Igazságügyi Minisztérium.
Az ügyészség ma reggel kezdeményezte az igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését.
A tűzoltók körében is csak 60%-os az átoltottság. A Belügyminisztérium nem válaszol a munkavállalók legégetőbb kérdéseire.
Úttörő hazai kezdeményezés indul a Kazán Közösségi Házban, mely végre szakítana a nagyvállalati, profit elvű energiatermeléssel, hogy a fogyasztók saját kezükbe vehessék energiaügyeiket.