Végéhez közeledik az ózdi Johnson Electric haláltusája, az ígért továbbképzésekből semmit nem láttak a dolgozók
A 40-50-es korosztály és a nők vannak olyan helyzetben, hogy nem igazán van a környéken munkahely számukra, tudtuk meg a dolgozóktól.
A 40-50-es korosztály és a nők vannak olyan helyzetben, hogy nem igazán van a környéken munkahely számukra, tudtuk meg a dolgozóktól.
A balatonaligai beruházó múlt heti kijelentésére reagált együttműködést kérve az Aligai Fürdőegyesület.
Megtartják a felvonulást, ami nagyobb lesz, mint valaha. Novák Elődtől azt kérik, árulja el hogyan tud így bejelentéseket tenni.
Már tavaly is volt olyan látó lány, akit inkább a vakok iskolájába küldtek volna.
Azt is csak hidegételre, egy hetes jelenlétért egy diákmunkásnál is kevesebbet keresve.
Az ICOMOS kiosztotta a műemlékvédelmi díjakat és a Műemlékvédelmi Citrom Díjat.
A negyedik kétharmaddal új lendületet kapott a Liget-projekt. A tervek elleni megmozdulások egyik legismertebb alakját előzetes letartóztatásba helyezték.
Két szakszervezeti vezető is ettől fél, a nagykanizsai gyárból küldhetik el a legtöbb dolgozót.
Március vége óta 25 millió ember élt teljes bezártságban. Sokan most is gyárakban éjszakázni lesznek kénytelenek.
Mariupol védői egy acélgyárba szorultak vissza, Klicsko interjúban üzent a magyaroknak.